Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE GTK hírarchívum  --  GTK 2012. Július

Ponthatárok és pótfelvételi a GTK-n 2012.

Ponthatárok és pótfelvételi a GTK-n 2012

A vártnál kedvezőbben alakultak a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán a felvételi eredmények.

2012. július 25.

Ugyan az államilag támogatott helyek számának drasztikus csökkenése a gazdaságtudományi képzési területen a jelentkezők számának országos visszaesését eredményezte, a szegedi közgazdászképzés iránt érdeklődők és a felvettek száma egyes képzéseken magasabb a tavaly felevettek számánál.


 „A felvételizők pontszámai alapján elmondható, hogy továbbra is nagyon sok kiváló képességű, tehetséges középiskolás választotta a GTK-t . Ez részben annak a tudatos építkezésnek köszönhető, amellyel a középiskolások számára tesszük elérhetővé az egyetemen felhalmozott tudást. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra, középiskolások részére szervezett EcoCamp nevű táborunk éppen most zajlik, legtehetségesebb hallgatóink számára pedig augusztus végén szervezünk táborozást.”  hangsúlyozta Kürtösi Zsófia a GTK oktatásáért felelős dékánhelyettese.


Vilmányi Márton, az SZTE GTK dékánja kifejtette: „Igyekeztünk mindent megtenni, hogy kompenzáljuk az állami finanszírozás hiányát. 2012. szeptember 1-jétől az ösztöndíjak két alapvető formájával támogatjuk hallgatóinkat. Egyrészt nevesített vállalati/intézményi (rész vagy teljes) ösztöndíjjal, amely az alapító nevét viseli; másrészt a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Tehetsége ösztöndíjjal. Mindkét ösztöndíj formára várjuk a frissen bejutott hallgatók jelentkezését a mai naptól.”

Jelentkezési adatlap és további információ a www.eco.u-szeged.hu/osztondij oldalon található.


A Szegedi Tudományegyetemen részletfizetési lehetőség áll az önköltséges képzésben részvevők rendelkezésére, három részletben teljesíthető a képzési költség összege. A GTK-n emellett tovább él a „Kismama” kedvezmény: a szülési szabadságon, GYES-en, GYED-en lévő (és hasonló jellegű ellátásban részesülő) hallgatóink költségtérítésük 25%-a alól mentesülnek.


Az SZTE GTK egyes szakjainak ponthatárai


képzés

tagozat

finanszírozási forma

Ponthatár*

Átlag
pont*



Gazdálkodási és menedzsment szak (BA)

nappali

önköltséges (180.000 Ft/félév)

242

376,32



Kereskedelem és marketing szak (BA)

nappali

önköltséges (180.000 Ft/félév)

250

353,4



Pénzügy és számvitel szak (BA)

nappali

önköltséges (180.000 Ft/félév)

263

381,24



Gazdálkodási és menedzsment szak (BA)

távoktatás

önköltséges (180.000 Ft/félév)

242

360,54



Közgazdálkodás és közpolitika szak (MA)

nappali

állami ösztöndíjas

76

85,31



Közgazdálkodás és közpolitika szak (MA)

nappali

önköltséges (225.000 Ft/félév)

-

-



Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szak (MA)

nappali

állami ösztöndíjas

84

89,45



Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szak (MA)

nappali

önköltséges (225.000 Ft/félév)


-

-



Marketing szak (MA)

nappali

állami ösztöndíjas

84

89,66



Marketing szak (MA)

nappali

önköltséges (225.000 Ft/félév)

-

-



Pénzügy szak (MA) Új!

nappali

állami ösztöndíjas

83

88,63


Pénzügy szak (MA) Új!

nappali

önköltséges (225.000 Ft/félév)

80

84,33


Regionális és környezeti gazdaságtan szak (MA)

nappali

állami ösztöndíjas

88

89,4



Regionális és környezeti gazdaságtan szak (MA)

nappali

önköltséges (225.000 Ft/félév)

89

89



Közgazdálkodás és közpolitika szak (MA)

levelező

állami ösztöndíjas

-

-



Közgazdálkodás és közpolitika szak (MA)

levelező

önköltséges (225.000 Ft/félév)

-

-



Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szak (MA)

levelező

állami ösztöndíjas

82

88



Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szak (MA)

levelező

önköltséges (225.000 Ft/félév)

74

77



Marketing szak (MA)

levelező

állami ösztöndíjas

78

87,28



Marketing szak (MA)

levelező

önköltséges (225.000 Ft/félév)

88

93



Regionális és környezeti gazdaságtan szak (MA)

levelező

állami ösztöndíjas

-

-



Regionális és környezeti gazdaságtan szak (MA)

levelező

önköltséges (225.000 Ft/félév)

-

-



Pénzügy szak (MA) Új!

levelező

állami ösztöndíjas

81

87,37


Pénzügy szak (MA) Új!

levelező

önköltséges (225.000 Ft/félév)

72

78,83


PÓTFELVÉTELI INFORMÁCIÓ


*Az adatok tájékoztató jellegűek, a hivatalos ponthatárok a felvi.hu oldalon találhatóak, az esetleges sajtóhibáért nem vállalunk felelősséget!


A pótfelvételi eljárásban


  • Jelentkezési határidő 2012. augusztus 10., az intézmények hivatalosan meghirdetett szakjai körülbelül július végén, augusztus elején kerülnek meghirdetésre.
  • Jelentkezésre kizárólag az e-felvételi szolgáltatás keretében van lehetőség a felvi.hu oldalon. Az e-felvételi hitelesítő adatlapját az „Oktatási Hivatal 1443 Budapest, Pf. 220” postacímre kell beküldeni 2012. augusztus 10-ig.
  • A pótfelvételi döntésről a pályázók 2012. augusztus 30-át követő napokban írásban kapnak értesítést.
  • A pótfelvételi eljárásban az vehet részt, aki a februárban lezárult felvételi eljárásban nem nyújtott be jelentkezést vagy nem nyert felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem.
  • A pótfelvételi eljárásban jelentkező csak egy felsőoktatási intézmény egy képzésére adhat be jelentkezési kérelmet.
  • Nem vehető fel az a jelentkező, akinek az összpontszáma nem éri el a februárban lezárult felvételi eljárás során ugyanazon a szakon, munkarendben hirdetett képzésre megállapított ponthatárt.
  • A mesterképzési szakokra jelentkezők számára a felvételi elbeszélgetés 2012. augusztus 23-án 10 órától lesz. A felvételi elbeszélgetés díja 2000,-Ft. A fenti táblázatban az adott szak nevére kattintva megtekinthetők a szóbeli témakörök, és a belépési feltételek, valamint letölthető a kreditelismerési adatlap.