Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Információk  --  Hallgatóinknak  --  HÖK  --  Közgázoló  --  Közgázoló 2014. január

Tényleg a 25. legjobb gazdasági kar a szegedi GTK?

HVG_14

„A Szegedi Tudomány Egyetem nevét ismerik Európa nagyvállalatai, nemcsak kutatói oldalról, hanem gazdasági oldalról is”- interjú Vilmányi Márton dékán úrral, a HVG felsőoktatási rangsoráról, a diplománk értékéről és a vezetés ars poeticájáról.

Pár hete jelent meg a HVG Diploma 2014 felsőoktatási rangsor, amellyel kapcsolatban kíváncsiak voltunk Vilmányi Márton dékán úr véleményére, mert hihetetlennek tűnt, hogy a mi karunk a gazdasági képzések rangsorában csak a 25. „legjobb” kar az országban.


Mit gondol az idei HVG rangsorról, és minek köszönhető a rangsorban elért, nem túl előkelő helyezésünk?


Kiindulóképpen szeretnék idézni egy, Szabó Gábor rektor úr által gyakorta használt fordulatot: Ha van egy esetlegesen nem tetsző kép, akkor lehet fanyalogni, de semmi értelme. Ha ez a kép a valóságot mutatja, akkor tanulnunk kell belőle, ha nem, ha ez csak a látszat, akkor a látszatot kell megváltoztatni. Mindegy, melyikről van szó, attól még tudnunk kell, hogy ez látszik rólunk. Mielőtt bármit is mondanék, fontosnak tartom, hogy ezt rögzítsük.

Szeretem a rangsorokat úgy szemlélni, mint a valóság tökéletlen leképezését. A rangsorok megpróbálnak megmutatni valamit, valamilyen nézőpontból. Értelmezésükhöz szükséges látnunk a nézőpontjukat és a leképezés módját. Számtalan publikáció jelent már meg arról, hogy a rangsoroknak, az egyik oldalról milyen előnyei vannak – például piaci információkat közvetítenek a szereplők felé. A másik oldalról mekkora hátrányt jelenthet, ha egy intézmény rangsorokra optimalizál, hiszen ez károkat okozhat az intézmény fejlődésében és működésében. Én azt gondolom, hogy általában nagyon jó visszacsatolást jelent egy jó rangsor, mind a piaci szereplőknek, mind az adott intézményeknek. Ezt kiindulóképpen megint csak fontos rögzíteni. Magyarországon évről évre több rangsort próbálnak a felsőoktatásról összeállítani. Ezek közül a legnépszerűbbek, a legtöbbször használtak a HVG és a Heti Válasz rangsora. Mind a két rangsor nagyon sokszor állt már viták kereszttüzében.
Egy rangsor logikája legtöbbször egyszerű: általánosan elérhető adatok segítségével, tökéletlen mutatók súlyozásával próbálnak leírni valamit, majd az így nyert információk alapján sorba rendezni a leírni kívánt jelenség alanyait. Stratégiai menedzsment kurzusokon is többször előtérbe kerülő probléma, hogy vajon egy vagy néhány mutató mennyire képez le egy jelenséget. Hasznos, ha közel áll a jelenséghez, főképp akkor, ha valamilyen kulcsjellemzőjét tudja megragadni. Ha arra képtelen, akkor az egy rossz mutató és rossz következtetést fogunk belőle levonni, bármennyire elérhető az adat és látványos a kifejezés módja.

Ha a felsőoktatásról szeretnénk információt szállítani a jelentkezők vagy azok családtagjai számára, véleményem szerint a kimeneti jellemzők a legfontosabbak. Így például lényeges kérdés, hogy a beiratkozottak közül mennyien végeznek, a munkaerő piacon hogyan helyezkednek el a végzettek, mekkora jövedelemre számíthatnak a megszerzett ismeretekkel és mennyire tudnak helytállni az életük során. Én azt gondolom, ezek a kulcskérdések. Ezek méréséhez azonban költséges longitudinális mérések és nagy mintás vizsgálatok kellenének, amelyeket a rangsorok készítői igyekeznek kerülni. A tapasztalat azt mutatja, hogy a rangsorok készítői inkább megpróbálják a példaként említett számokat többek között jelentkezési adatokkal vagy erőforrás mutatókkal helyettesíteni. Hadd hozzak erre egy példát: az oktatók és a minősített oktatók létszámának mérését.


Ezt a mutatót tekintve mi mindig nagyon hátul helyezkedünk el a rangsorban. Ez mivel indokolható?


Karok és nem intézmények esetében az oktatói létszámból levont következtetések esetében elővigyázatosan kell eljárnunk. Ha azt mondjuk példának okáért, hogy egy kar esetében abból kívánunk a minőségre utaló következtetést levonni, hogy mennyire sok vagy mennyire kevés oktatóval rendelkezik, akkor azzal a feltételezéssel éltünk, hogy egy kar önállóan, semmilyen más erőforrás igénybevétele nélkül végez képzést, és minél magasabb ez az oktatói létszám, annál jobb a képzés színvonala. Azaz az egy oktatóra jutó hallgatói létszám alacsony. Gyorsan menjünk végig ezen a logikán. Biztos, hogy egy kar ma Magyarországon minden más erőforrás igénybevétele nélkül végez képzést? Ez a logika visszavezet a nyolcvanas évekbe, illetve a kilencvenes évek első felébe, ahol ez még így volt. Jelenleg egy felsőoktatási kar legalább egy tudományterület mentén vállal felelősséget azért, hogy egy egyetemen vagy főiskolán a kutatás-fejlesztést, és a képzést megvalósítja. A felelősségvállalást húznám itt alá és nem feltétlenül a képzés megvalósítását. Ha kiindulnak a saját tanulmányaikból, akkor Önök találkoznak a Bolyai Intézet oktatóival, akik a Természettudományi és Informatikai Karon dolgoznak, a Szociológiai Tanszék oktatóival, akik a Bölcsészettudományi Karon dolgoznak, találkoznak az Állam és Jogtudományi Kar oktatatóival is, hogy folytassam a sort, de természetszerűen az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet munkatársaival vagy a Sportközpont munkatársaival. A Gazdaságtudományi Kar oktatói is tanítanak informatikus, jogász vagy akár a gyógyszerészképzésben résztvevő hallgatókat. E tapasztalatokból kiindulva elfogadhatjuk-e azt a feltételezést, hogy annál jobb egy kar, minél több oktatatóval rendelkezik? Magyarországon a kétezres években lezajlott felsőoktatási integráció célja éppen az volt, hogy a felsőoktatási intézmények költséghatékonyabban működjenek, és úgy emeljük az oktatás színvonalát, hogy elősegítjük az egyes területeken meglévő erőforrások összefonódását. Ezt a jelenséget a rangsorok készítői rendszerint figyelmen kívül hagyják. Van értelme elképzelni egy kart, amely külső erőforrás igénybevétele nélkül végzi a tevékenységét? Szerintem nincs.
Az oktatók száma sokkal inkább a kar tevékenységének kiterjedtségét írja le (adott oktatási technológia használata mellett). Amennyiben több képzési területen folytat képzési és kutatási tevékenységet, úgy az oktatói létszám magasabb lesz, míg amennyiben specializálódik (mint Szegeden a Gazdaságtudományi Kar a gazdaságtudomány területére), úgy az oktatói létszám szűkebb lesz.
A Heti Válasz feldolgozta e tapasztalatokat, és úgy gondolom ez helyén való. Ők intézményeket szemlélnek és szakokat. Az ugyanis értelmezhető, ha az intézményeket és az ott meghirdetett szakokat vetjük össze (mint például a gazdálkodás és menedzsment szakokat és az azokat meghirdető intézményeket) és nem a karokat. Úgy gondolom egy jelentkező számára az egyetemválasztás és a szakválasztás a kérdés, a karválasztás kevésbé fontos, még akkor is, ha természetesen a kar a hallgatói élet szempontjából később lényegessé válik.


Ha e logika mentén haladunk tovább, érdekes kérdés lehet a rangsorok alapjaként szolgáló adatokra és mutatóképzésre koncentrálni. Ha már rangsort csinálunk és valamiért karokat is akarunk rangsorolni, akkor én erősebben koncentrálnék az eredménymutatókra. Sok esetben érezzük, nemcsak a GTK esetében, hogy valami nincs rendben a rangsorok eredményeivel.
Mi szándékosan arra törekszünk, hogy a képzés során a hallgatóink minden, a követelmények teljesítéséhez szükséges ismeretet megkapjanak, és arra koncentrálunk, hogy az alapvető követelményeken túlmutató ismereteket tudjunk átadni. A Gazdaságtudományi Karon számtalan tehetséggondozó program működik. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy legyenek olyan rendezvények, ahol nem mi, hanem a piaci szereplők adnak át szakmai ismereteket. Legyenek olyan programok, ahol mi oktatók tudunk foglalkozni a hallgatók egyedi érdeklődésével, és legyenek olyan lehetőségek, ahol a hallgatók specifikus ismereteket tudnak szerezni, mint például a Tudományos Diákkör. Nem véletlen, hogy, ha relatívan nézzük az OTDK eredményeket, akkor a GTK ebben kiemelkedik, de nem abszolút mértékben, mert a Corvinusos hallgatói létszámot itt nem lehet felülmúlni. Más kérdés, hogy arányosan az SZTE Gazdaságtudományi Kart képtelenség felülmúlni. (A dolgozatok nagy része éremmel vagy különdíjjal jön haza – a szerk.). Ezek az eredmények a folyamatos felkészülésnek köszönhetőek. Minden egyes lépésünkkel ezt az irányt erősítjük. A kérdés az, hogy ezeket figyelembe lehet-e venni egy rangsor esetében? Ha eredménymutatókat nézünk, akkor azok automatikusan figyelembe veszik, ha erőforrás mutatókat, akkor nem, de ha erőforrás mutatókra optimalizálnánk, akkor fantasztikusak lennénk a HVG rangsorában, ám a hallgatóink kevesebb értéket kapnának. Szerintem ez egy rossz üzlet lenne!

Hadd térjek ki arra, hogy ha már csinálunk valamit, akkor azt csináljuk jól. Ha egy rangsor készítésénél számba veszek minősített oktatói létszámot, akkor lényeges kérdés, hogy a valóságot vegyem figyelembe. Ha nem ezt teszem, akkor slendrián munkát végeztem. Ha azt mondom, hogy figyelembe veszem a minősített oktatók számát, de nem kalkulálok kandidátusokkal és ráadásul az MTA doktorokkal sem, akik természetesen szintén minősített oktatók, akkor az eredmény 24 és nem 33, és a minősített oktatók aránya 50%, holott valójában magasabb, mint 70%. Sajnos ezt a hibát a HVG rangsor készítői rendre elkövetik. Ez csak odafigyelés kérdése lenne.
A felsőoktatási intézmények folyamatosan vitatják a HVG rangsorát. Hol a módszertanát, hol az eredményeit tekintve. Egyébként mind a két oldalról nagyon aggályos. A Szegedi Tudományegyetem nem nagyon szokott ebben a kérdésben megszólalni. Nagyon egyszerű oknál fogva: mi azt mondjuk, hogy tiszteletben tartjuk a HVG véleményét. És hogy mi a valóság? Nem az, amit a rangsorok mutatnak.


vm
“Ha már csinálunk valamit, akkor azt csináljuk jól”












A piaci szereplők mennyire adnak erre a rangsorra? Jelent-e presztízsveszteséget a kar számára?


A jelentkezők bizonyára meg fogják nézni, és bizonyára találni fognak benne furcsaságokat. Ebben a rangsorban olyan főiskolák, akikről a munkaerő piacon sokszor hangzik el az a vélemény, hogy a képzés kimenetele aggályos, nagyon előkelő helyen szerepelnek. Azok a vidéki képzőhelyek, amelyeket a szakma és a munkaerőpiac hagyományosan nagyra tart, nagyon hátul vannak ebben a rangsorban. Szándékosan most nem fogom említeni a GTK-t, de jót mosolygok azon, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara a 14. az oktatói kiválóság tekintetében, nagyon mosolygok, hogy a BGF Pénzügyi és Számviteli Kara, amely Magyarországon egyedülálló számviteli képzést nyújt a 28., és számomra az is nagyon furcsa, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Kara, amely vitathatatlanul a legjobb pénzügyi képzést nyújtja, a 9. az oktatói kiválóság tekintetében. És persze folytathatnánk. Ugye nem gondoljuk komolyan, hogy a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kara a 26-28. helyet érdemli?
A hallgatói kiválóság tekintetében teljesen más sorrendet láthatunk. Azt látom, hogy akik az előző rangsorban nagyon hátul voltak, most nagyon előre kerültek. Ez anomália, amely ha igaz lenne, úgy a jelentkezők nem tudnák hová jelentkeznek. E szerint minél hátrébb áll egy intézmény az oktatói kiválóság tekintetében, annál kiválóbb jelentkezők szeretnének ott tanulni! Nem gondolom, hogy ez igaz lenne!


És a cégek? A mi jövőbeli munkahelyeink preferenciáit hogyan befolyásolják az ilyen rangsorok?


A vállalatok ettől sokkal racionálisabbak és emocionálisabbak. A vállalatok és azok vezetői tapasztalataik alapján dolgoznak. Sokkal fontosabb számukra adott intézményekből kikerülő munkavállalók hozzáértése, hozzáállása és tanulási készsége, mint a rangsorok.


Mennyire számít az egyetem neve, és milyen a szegedi gazdasági képzés hírneve?


Számít, hogy hol végzi el valaki a felsőoktatási tanulmányait. Naivitás lenne azt mondani, hogy nem számít. Budapestről Szeged messze van. Szegedről nézve Budapest van messze, csak Budapestnek sokkal nagyobb a gazdasági potenciálja. Ha összevetik a Gazdaságtudományi Kar almamaterét a BCE almamaterével hatalmas különbségeket lehet felfedezni. A GTK 1999-ben alakult, jelenleg az almamatere 5-6 ezer fő. A Budapesti Corvinus Egyetem több mint 100 éves, almamatere bőven túlnyúlik a 100 ezer főn.
Emellett azt gondolom, hogy a Szegedi Tudományegyetem neve hihetetlenül jól cseng, egy ideje már külföldön is. Gyakran szoktam elmesélni egy izgalmas élményemet. Amikor egy német világvállalatnál látogatást tettem egy kutatás kapcsán és az adott helyen, adott városban bármikor megkérdezték, hogy honnan jöttem, hosszasan kellett magyaráznom az egyszeri járókelőnek, hogy ez a Szeged micsoda és, hol van. Kivéve a világvállalat központjában, ott mindenki tudta.
A Szegedi Tudományegyetem nevét tényleg ismerik Európa nagyvállalatai, nemcsak kutatói oldalról, hanem gazdasági oldalról is. Sok volt hallgatónk áll helyt külföldi nagyvállalatoknál. Ez egy olyan előny, amit nehéz behozni. A magyarországi nagyvállalatok vezetőitől rendszerint azt a visszajelzést kapom, hogy nincs probléma a végzett hallgatók tudásával, maximum nem tudják, milyen sokat tudnak, és nem hozzák ki magukból mindezt a felvételi beszélgetéseken. Ezért szoktam felhívni a hallgatóink figyelmét, ne legyenek szerények, a szerénység lényeges erény, de a szakmai szerénységet háttérbe kell tolni és használni kell a tudást.


hvg
Az SZTE GTK helyezése a különböző mutatók szerint a HVG Diploma különszámaiban négy éven keresztül.










Honti Tamás


(A képek forrásai: http://www.eco.u-szeged.hu, http://www.btk.elte.hu/, saját szerkesztés)