Ismét lehetőségetek van csatlakozni a Magyar Közgazdasági Társaság Szegedi Ifjúsági Szervezetéhez. Miért éri meg? Klikk!
Mint a legtöbb felsőoktatási intézményben, a Szegedi Tudományegyetemen is létesültek hallgatói szervezetek, melyek a kurzusok mellett kínálnak különböző lehetőségeket azok számára, akik az előadásokon és szemináriumokon kívül ki szeretnék magukat próbálni a gyakorlatban is. Egyik ilyen egyesület az MKT, azaz a Magyar Közgazdasági Társaság, amelynek vezetőségi tagját, Rádóczi Zsoltot interjúvoltuk meg következő cikkünkben.
Hogyha azt halljuk MKT Szegedi Ifjúsági Szervezete, mire kell pontosan gondolnunk? Mivel foglalkoztok?
R.Zs.: Az MKT a Magyar Közgazdasági Társaság rövidítése, ami a magyar közgazdák legrégebbi, legjelentősebb szervezete. A közgazdasági ismeretek terjesztését, a szakmai közélet fejlesztését, a közgazdászok általános érdekeinek képviseletét vállalta feladatául. Mindezt sokféle fórum: előadások, tanfolyamok, szakmai viták, találkozók, vándorgyűlések szervezésével kívánja teljesíteni. A Szegedi Ifjúsági Szervezet ehhez alkalmazkodva a Gazdaságtudományi Karon fiatal, lelkes és mindenekelőtt tehetséges közgazdászokra alapozva veszi ki a részét a kar életéből, segíti és kiegészíti a szegedi közgazdászképzést. A szervezet tevékenysége igen sokrétű. A tavaszi félévben a hallgatók összekovácsolása a fő projektünk. Kötetlenebb közösségformáló programokkal próbáljuk közelebb hozni egymáshoz a szegedi GTK diákjait, segítve a kari identitás kialakítását. A másik fő vezérfonál a kari oktatás kiegészítése konzultációk szervezésével. Mindemellett CSR (Corporate Social Responsibility, vagyis a vállalatok társadalmi felelősségvállalása) programokat is szervezünk a többi hallgatói szervezettel együttműködve, terveink között szerepel adománygyűjtés, ill. más önkéntes munkák.
Mostanság milyen típusú programokat szerveztek?
R.Zs.: A tavaszi félévben kezdésként, március 4-én egy Tanár-Diák Activity-re kerül sor. Még ebben a hónapban tervezünk egy kari MKT-s bulit, mely témája még nem került pontosításra, azonban az már biztos, hogy „Suit-up“ irányban gondolkodunk! Áprilisban egy kari szintű szemétszedésre kerül sor, melyet bográcsozással, játékokkal folytatunk, majd zárásként meglátogatjuk Szeged kulturális nevezetességeit. :) A szervezet másik társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos projektje a már több féléve sikeresen szervezett MKT-s véradás. Továbbá Pusztai-Varga Ildikóval, a kar nemzetközi kapcsolatok programmenedzserével karöltve megszervezésre kerül egy angol nyelvű esemény is, ahol a karon tanuló nemzetközi diákok lehetőséget kapnak, hogy bemutathassák országuk kultúráját, nevezetességeit és jellegzetességeit. Érdemes figyelni az MKT Szegedi ISz Facebook oldalát, ahol közvetlenül értesülhettek ezekről.
Hogyan lehet csatlakozni a szervezethez? Mik a feltételek?
R.Zs.: A csatlakozás nagyon egyszerű. Személyesen vagy a szervezet e-mail címén keresztül (mktszisz@gmail.com) lehet beadni a pályázatot. Az elvárásaink a tagokkal szemben, hogy aktívak legyenek a szervezet életében. Aktív tag az, aki tevékenyen szerepet vállal az általunk szervezett rendezvények lebonyolításában, tervezésében, vagy akár a működéshez szükséges operatív feladatok végzésében. Emellett a szervezeten belül jogosult szavazásra, támogatást kaphat a nemzeti rendezvényekre (amelyeknek célja a belső csapatépítés is), illetve ha igényli, egy titkár által hitelesített ajánlólevelet kaphat, ami a későbbi álláskeresésnél jöhet jól. Az aktív tagsággal szembeni elvárás: félévente egy projekt leszervezésében való részvétel.
A jelentkezés feltétele egyelőre, hogy a jelölt aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezzen. Kiemelném, hogy nem csak GTK-s hallgatók csatlakozhatnak, erre idéntől nagyobb hangsúlyt fektetünk, hogy nyissunk más karok felé is.
Véleményed szerint miért éri meg MKT tagnak lenni?
R.Zs.: Mindamellett, hogy az ember egy jó hangulatú és kreatív közösség tagja lehet, szerezhet munkatapasztalatot (akár csapatban, akár mint projektvezető) és referenciát is, ami még jól jöhet pályakezdőként álláskeresésnél. Továbbá tanulhat önállóságot, kitartást, fejlesztheti a szervezési és problémamegoldó képességét, emellett a tagsággal együtt kedvezményekben is részesül.
Diplomaosztó ,Európai Unió ,SZTE ,Szegedi Tudományegyetem ,felsőoktatás ,infláció ,klaszter ,kommunikáció ,konvergencia ,közszféra ,liberalizáció ,marketing ,munkanélküliség ,regionális gazdaságfejlesztés ,regionális politika ,regionális versenyképesség ,szervezeti kultúra ,területfejlesztés ,versenyképesség ,versenyszabályozás ,