Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Információk  --  Hallgatóinknak  --  HÖK  --  Közgázoló  --  Közgázoló 2014. május

Virág Cukrászda - vajon mi lesz a sorsa?

virag

A szegedi nagy árvíz előtt, a Klauzál téren 1873-ban épült Új Zsótér-ház neobarokk stílusú épületének földszintjén nyílt meg a Virág Cukrászda, akkor még Allemann és társa cukrászdája néven. Az 1880-as évektől Árvay Sándor volt a tulajdonosa, 1922-ben pedig Virágh Géza temesvári cukrász és testvérei vásárolták meg a cukrászdát. Később több tulajdonosváltás is történt. Nagyon sok híres, közismert ember fordult meg a cukrászdában, köztük költőnk, József Attila is, aki ingyen fogyaszthatta itt el reggelijét, mivel az egyik tulajdonosnak volt közeli barátja. Sokan a szegedi Gerbeaud-ként emlegették a helyet.


A cukrászda berendezése, pultrendszere, csodálatos tükrei, falstukkó díszítései és a herendi kávéfőzője még az eredeti cukrászda tartozéka, bejárati ajtajában pedig figurális maratott üveg található. A Virág Cukrászdával szemben lévő, hozzá tartozó Kis Virág Cukrászdát 2009 őszén, a Virág Cukrászdát pedig 2010 tavaszán zárták be sokak bánatára. Hét fekete pólós férfi jelent meg cukrászdában. Egy debreceni székhelyű követeléskezelő cég emberei a Bauring Kft. megbízására próbálták behajtani a bíróság által jogerősen megítélt több mint 30 millió forintot a Virág Cukrászda tulajdonosától. A kellemes kávéházi délutánnak – halk zene, kávé és sütemény – ekkor szakadt vége. 2010 januárban a Virág Cukrászda ajtaján megjelent egy felirat: „Kedves vendégeink! Üzletünk leltár és karbantartás miatt zárva tart. Nyitás februárban. Megértésüket köszönjük! Vezetőség". A cukrászda azonban azóta sem nyitotta meg kapuit.


A város az önkormányzati tulajdonú Kis Virág Cukrászda üzlethelyiségére a Virág Cukrászda Kft.-vel bérleti szerződést kötött. A kft. a Kis Virágot továbbadta, a tulajdonában álló Virág Cukrászda üzlethelyiségét pedig bérbe adta a Virág Cukrászda és Kávéház Üzemeltető és Tanácsadó Kft.-nek. Később az önkormányzattal szerződést kötő Virág Cukrászda Kft. ellen felszámolási eljárás indult, a felszámoló a bérleti szerződéseket azonnali hatállyal felmondta, a Kis Virág Cukrászda bérleti jogát és a Virág Cukrászda tulajdonjogát pedig értékesítésre meghirdette. Elővásárlási jogával élve a szegedi önkormányzat 275 millió forintot fizetett az ingatlanokért, és kérte azok kiürítését. Mivel a bérlő ennek nem tett eleget, 2011 májusában az ügy a bíróságon landolt. A többéves jogi huzavonát követően az önkormányzat hivatalosan is átvette a Virág cukrászdát.

Pókhálóval körbeszőtt berendezések, csupasz falak, falból kirángatott vezetékek és halomba szórt limlomok – ez a látvány fogadja azt, aki most benéz az épületbe. A város pályázatot ír ki az üzemeltetésre. Olyan cégnek kívánják kiadni, aki gondos gazdája lesz a város nagy múltú vendéglátóhelyének. Egy dolgot azonban kikötöttek: csakis cukrászda lehet belőle.


Kép forrása: cegled-utikalauz.hu

Varga Ildikó