Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Információk  --  Hallgatóinknak  --  HÖK  --  Közgázoló  --  Közgázoló 2014. május

Izgalmak, többfordulós kihívás, profizmus - a 18. Diák Menedzsment Bajnokság döntőjében

csoportkep_kisebb

A korábbi évekhez hasonlóan idén is több héten keresztül kellett bizonyítani a versenyzőknek: a regionális élő selejtezőkből tovább jutott piacgyőztesek egy online középdöntőben mérkőztek meg, s a legjobb tíz került be a május 9-i döntőbe, ahol a Szegedi Tudományegyetem csapata 5. helyezést ért el.

A Diák Menedzsment Bajnokságra (DMB) 2014-ben összesen 26 felsőoktatási intézmény 738 diákja jelentkezett, hogy ezen a rangos éves megmérettetésen próbáljon megoldani vállalatvezetői kihívásokat. A korábbi évekhez hasonlóan idén is több héten keresztül kellett bizonyítani a versenyzőknek: a regionális élő selejtezőkből tovább jutott piacgyőztesek egy online középdöntőben mérkőztek meg, s a legjobb tíz került be a május 9-i döntőbe, ahol a Szegedi Tudományegyetem csapata 5. helyezést ért el.


A 236 másik csapatot legyőző 10 döntős a verseny egyik támogatója, a Tata Consultancy Services (TCS) budapesti központjában bizonyíthatta idén a felkészültségét és a rátermettségét. Itt az infokommunikációs iparági szimuláció egy nehezített változata után egy munkáltatói márkaépítésről szóló esettanulmány kidolgozása várt rájuk. A téma választása sem véletlen: a verseny két támogatójának, az FHB Banknak és a TCS-nek egyaránt kiemelt célja ugyanis a tehetséges leendő munkavállalók felkutatása és számukra vonzó gyakornoki, illetve egyéb álláslehetőségek nyújtása


A döntőben bemutatott színvonalas megoldások között megvillant számos újító és kreatív ötlet is, mint például a bankszakmai Erasmus csereprogram, a vezetői felkészítő tréningsorozat nőknek, valamint a TalenTor nevezetű mentor és tehetségprogram elképzelése.


A zsűritagok, Stadler Beáta (TCS), Tósoki Fanni Mirtill (FHB), Koncsek Gergő (FHB) és Lőrincz Áron (Red Bull) kiemelték a megoldások eredetiségét és a diákok felkészültségét.

Az üzleti szimuláció magas színvonalát és a kiélezett versenyt jól szemlélteti, hogy ebben a versenyszámban az 1. és a 10. helyezett csapat között mindössze 10% volt a különbség. A végső sorrendet a prezentáció és a szimuláció során szerzett pontok összértéke határozta meg. Csaknem maximális, az elérhető 100-ból 99,8 pontos teljesítménnyel az Equilibrium csapat (Pécsi Tudományegyetem) végzett az első helyen. A pécsiek már 2012-ben is nyertek, így a verseny 18 éves történetének az első duplázójaként ünnepelhettek. A dobogó második fokát idén a FAQ (Budapesti Gazdasági Főiskola, 97 pont) szerezte meg, a harmadik helyezésnek pedig az Epicrew (Budapesti Corvinus Egyetem, 90,3 pont) csapata örvendhetett.

A verseny támogatóinak jóvoltából a szakértő véleményeken túl értékes díjakban is részesültek a dobogós csapatok: az első helyezettek jutalma az FHB Bank által felajánlott négy napos, négycsillagos siófoki nyaralás és karrierlehetőség, illetve a Tata Consultancy Services által biztosított 450 000 Ft értékű tréningcsomag volt. A második és harmadik helyezettek a tréningcsomag mellé Shopline és Extreme Digital ajándékutalványt kaptak. Természetesen senki sem távozott üres kézzel, hiszen minden döntős a HVGajándékcsomagját vihette haza, a 4. helyezett Argon csapat pedig elnyerte a Red Bull különdíját, a Formula 1 Magyar Nagydíjra szóló belépőket is.


Profikhoz méltóan az eredményhirdetést interjúk követték, majd kötetlenebb formában zárhatták a versenyzők, támogatók és szervezők a napot. Végül sokan így búcsúztak: „Találkozzunk jövőre is!”


Ezúton is gratulálunk a győzteseknek, és természetesen minden idei DMBrésztvevőnek az elért eredményekért!


A legjobb csapatok és tagjaik:
1. helyezett: Equilibrium, Derdák Péter, Makk Dániel, Ronta Ákos, Pécsi Tudományegyetem (99,8 pont)
2. helyezett: FAQ, Fehér Krisztián, Pálmai Bence, Vass Szilvia, Budapesti Gazdasági Főiskola (97 pont)
3. helyezett: Epicrew, Hausenblasz Kristóf, Rozs Zoltán, Chu Huy Tang, Budapesti Corvinus Egyetem (90,3 pont)


Támogatók: FHB Bank, Tata Consultancy Services
Partnerek: Red Bull, HVG, Frissdiplomás, ÁVF, BGF, Liska Tibor Szakkollégium


Képekért, bővebb információért keressen minket az alábbi elérhetőségeken:

Orova Balázs

+36302971690
balazs.orova@ecosim.hu

www.ecosim.hu

Makai Gergely