Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE GTK hírarchívum  --  GTK 2013. Július

EcoCamp 2.0 - A második nap a pénzügyekről szólt

SAM_0028

Az EcoCamp második napja, melynek témája a pénzügyek és a gazdaság kör szerveződött, viszonylag frissen indult, a kezdeti fáradtságot ugyanis sikerült feloldani egy finom reggelivel a GTK Aulájában. Még csak egy estén volt túl a csapat, de már kezdett összekovácsolódni egy jó kis közösség.

2013. július 31.

Mindenki örömmel beszélt az előző esti játékos városnézésről, ahol számos ügyességi és logikai feladatot kellett végrehajtaniuk. Kedden délelőtt a reggelit követően a pénzügyé és a gazdaságé volt a főszerep. A táborozók két csoportba rendeződve két különböző workshopon vettek részt.

Az egyik helyszínen Nagy Benedektől tanulhatták meg, hogyan lehet az ország GDP-jét növelni, az államadósságot csökkenteni, vagy éppen milyen eszközökhöz kell folyamodni, ha a külkereskedelmi index értékét szeretnénk javítani.


Nagy Benedek csapatában a foglalkozás első felében olyan alapvető fogalmakat sajátíthattak el a gyerekek, mint a GDP, infláció, munkanélküliség, vagy a költségvetési egyenleg. Ezt követően 5-6 fős csapatokban egy-egy állam élére állhattak, ahol különböző restriktív és extenzív eszközöket változtatva hatással lehettek saját országuk gazdaságára. Az eredmények időnként nagyon jók voltak, de előfordultak olyan meglepő eredmények is, mint például a negatív munkanélküliség, vagy az egekbe szökő költségvetési hiány. „Volt, hogy az ország GDP-jét kellett növelnünk, aztán meg kell mutatnunk, hogy hogyan csökkentenénk az államadósságot. Nagyon érdekes volt, meglepő eredmények is születtek” – mesélte Anett, a tábor egyik résztvevője.


A másik helyszínen Kovács Péter által főként a gazdasághoz kapcsolódó fogalmakat ismerhették meg egy teszt keretén belül. Először közösen, majd egyénileg kellett megtippelniük egy-egy statisztikai mutató értékét, mint például az aktuális szegénységi küszöböt, az egy főre jutó államadóságot, vagy az egy főre jutó GDP-t.

A délelőtt folytatásaként a táborozók Sápi Ákostól, ez Enconventio elnökétől kaptak egy kis ízelítőt a szervezet munkásságáról, illetve annak létrejöttéről, hátteréről. Az előadás alatt képekkel, filmrészletekkel illusztrálva beszélgettek a sikerről, a siker összetevőiről, az idő fontosságáról valamint a célokról, és azok megvalósításának fontosságáról egyaránt.

A délelőtt zárásaként Kiss Gábor Dávid tartott interaktív előadást a befektetési döntésekről. A rövid bevezetőt követően a résztvevők négy csapatba rendeződve ezúttal vállalatok élére állhattak és hozhatták meg döntéseiket. A döntések függvényében időnként veszteségesek voltak a szimulált vállalatok, időnnként profitra is szert tettek, de ami ennél is fontosabb, hogy az alkalmi vállalatvezetők megtanulták, hogy „sose álljon a pénzünk kizárólag egy eszközben!”.


Ezek után következett a felfrissülés: a finom ebéd! A délután a közeli Agórában folytatódott, ahol ismét két csapatban dolgozhattak. Az első csapat az intelligens otthonnal ismerkedhetett meg, míg a második csapat a Prezi rejtelmeibe vetette bele magát Vajda Beáta és Szakál Péter vezetésével. A Prezi manapság egyre népszerűbbé vált, sokan a PowerPoint helyett már ezt a szoftvert használják a prezentációjuk elkészítéséhez, ugyanis számos előnnyel bír: könnyen animálható, kiemelhető Először az alapvető funkciókat tanulmányozták, majd a leggyakrabban felmerülő problémákra is felhívta Vajda Beáta a diákok figyelmét. Miután minden egy helyen volt, kezdődhetett a nagy munka: csapatokat alkotva el kell készíteniük egy saját prezit. A diákok közt voltak, akik már korábban is használtak prezit, azonban sokaknak ez még ismeretlen terület volt, ezért különös figyelemmel követték a bemutatót.


Ezalatt a másik csapat az intelligens otthonba nyerhetett betekintést. Először a modern konyhai eszközökkel ismerkedettek meg a diákok: olyan mikrohullámú sütővel, melynek fémből van a belseje, olaj nélküli olajsütővel (melyben még burgonyát is sütöttek), és egy olyan kávéfőzővel, mely még a bögrét is melegen tartja. A bemutató érdekessége az volt, hogy az eszközök megismerése mellett meg is kóstolhatták az elkészült finomságokat. Így lehetőség nyílt többek között frissen facsart gyümölcslé, valamint frissen sült egészséges sült burgonya megízlelésére. Ezek után az intelligens tárgyalóba vonult át a csoport, majd a nappaliban nézhették meg működés közben a takarító robotot. A fürdőszobában szintén sok modern eszköz került bemutatásra, illetve kíváncsi diákok még a tábor főszervezőjét is megnézhették vasalás közben.

Annak érdekében, hogy senki ne maradjon le semmiről, a csoportok ezt követően helyszínt cseréltek.