Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Statisztika verseny  --  2012-2013

Végeredmény

Az ISI Statisztikaoktatási szekciójának (IASE) szárnyai alatt futó International Statistical Literacy Project (ISLP) fő célja a statisztikai jártasságot, műveltséget elősegítő tevékenységek, kampányok indítása, támogatása, végrehajtása. E célok elérésének főeszközei az internet, hírlevelek, illetve versenyek szervezése. Ennek keretében került meghirdetésre diákok számára egy nemzetközi statisztikai poszter készítő verseny. A nemzetközi verseny fő szervezői az IASE, az ISLP szakmai stábja, illetve az egyes országokon belüli fordulók szervezői. A magyarországi fordulót a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara szervezte.


A verseny célja az ISLP céljainak megfelelően a diákok azon készségeinek fejlesztése, melyekkel képesek leírni, jellemezni a környezetüket, illetve a statisztika segítségével képesek a mindennapi életüket vizsgálni. Ebből fakadóan a kitűzött feladat egy a mezőgazdasággal kapcsolatos statisztikai poszter készítése volt.


A nemzetközi verseny két korosztályban került megrendezésre: egyrészt az 1994 és 1996 között, másrészt az 1997-ben vagy azóta születettek számára. A versenyre csak 2-3 fős csapatok jelentkezhettek. Magyarországról összességében 25 csapat nevezett 61 résztvevővel. A győztes általános és középiskolás csapattagjai képviselik hazánkat a nemzetközi fordulóban, mely díjainak átadására Hong Kongban, az 59. ISI Statisztikai Világkongresszuson kerül sor.


De kik is lettek a korcsoportok győztesei?

Az 1994 és 1996 között születettek korcsoport győztese a Kerékgyártó Anna Írisz és Tordai Dániel, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanulói alkotta csapat lett.


Potentials of Urban Agriculture (Előnézeti kép)
Készítette: Kerékgyártó Anna Írisz és Tordai Dániel


Az 1997-ben és 1997 után születettek korcsoport győztes csapatának tagjai a móri Petőfi Sándor Általános Iskolában tanuló Mergl Hanna, Bánfalvi Barnabás és Klein Ábel István voltak.


Összefüggés vizsgálata a régiók területe és a betakarított szőlőmennyiségek között 2011-ben (Előnézeti kép)
Készítette: Mergl Hanna, Bánfalvi Barnabás és Klein Ábel István


Összességében a versenyre jobbnál jobb poszterek érkeztek. Minden résztvevő egy-egy oklevéllel gazdagodott, illetve a győztes csapatok tagjai egy-egy ajándékcsomagot is nyertek. A poszterek a Posztergalériában tekinthetőek meg tekinthetőek meg.


Ezúton gratulálunk minden résztvevőnek!


NyitólapSzabályokÚtmutatóÉrtékelési szempontok
PosztergalériaVégeredmény2010-2011-es verseny oldala