Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Statisztika verseny  --  2010-2011

International Statistical Literacy Project Statisztikai Poszter készítő Verseny 2010-2011

Az ISI Statisztikaoktatási szekciójának (IASE) szárnyai alatt futó International Statistical Literacy Project (ISLP) fő célja a statisztikai jártasságot, műveltséget elősegítő tevékenységek, kampányok indítása, támogatása, végrehajtása. E célok elérésének főeszközei az internet, hírlevelek, illetve versenyek szervezése. Ennek keretében került meghirdetésre diákok számára egy statisztikai poszter készítő verseny, mely először a 2010-2011-es kiírásban Magyarországon is megrendezésre került. A nemzetközi verseny fő szervezői az IASE, az ISLP szakmai stábja, illetve az egyes országokon belüli fordulók szervezői. A magyarországi fordulót a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara, a Magyar Statisztikai Társaság Statisztikaoktatási Szakosztálya és a Központi Statisztikai Hivatal szervezte. A verseny hazai fordulójának kiemelt támogatója az SPSS Hungary volt.

Eredéményhirdetés előtt

Az ISLP projekt rövid bemutatása, a verseny hazai fordulójának díjátadója, valamint a poszterek bemutatója 2011. június 17-én volt Szegeden a Gazdaságtudományi Kar épületében.

Eredményhirdetés
Eredményhirdetés

A verseny célja az ISLP céljainak megfelelően a diákok azon készségeinek fejlesztése, melyekkel képesek leírni, jellemezni a környezetüket, illetve a statisztika segítségével képesek a mindennapi életüket vizsgálni. Ebből fakadóan a kitűzött feladat egy a környezettel kapcsolatos statisztikai poszter készítése volt.

A nemzetközi verseny két korosztályban került megrendezésre: egyrészt az 1992 és 1994 között, másrészt az 1995-ben vagy azóta születettek számára. Illetve, engedélyt kaptuk arra, hogy e kiírásban a versenyt csak hazai versenyként felsőoktatásban tanulók számára is meghirdessük. A versenyre csak 2-3 fős csapatok jelentkezhettek. Magyarországról összességében 22 csapat nevezett 51 résztvevővel, azonban csak 15 csapat küldött értékelhető posztert. A győztes általános és középiskolás csapattagjai képviselik hazánkat a nemzetközi fordulóban, mely díjainak átadására Dublinban, az 58. ISI Statisztikai Világkongresszuson kerül sor.

De kik is lettek a korcsoportok győztesei?

Az 1995-ben és 1995 után születettek korcsoport győztes csapata: World Forever (Szabó Vivien, Németh Dóra, 6. osztályos tanulók, felkészítő tanár: Szakáll Ferencné, József Attila Általános Iskola Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Berettyóújfalu)

World Forever

Trópusi erdők területének csökkenése poszter

A csapat témaválasztása abból adódott, hogy a gyerekek szeretik a természetet, szeretik az erdőt. Olvastak arról, hogy az esőerdők területe jelentősen csökken, ezért ezzel kapcsolatban szerettek volna posztert készíteni, ezt szerették volna bemutatni egy poszteren. A nevezés oka egyrészt, hogy az előbb említett problémára kívánták felhívni az emberek figyelmét, másrészt pedig szeretik a matematikát, a tárgy keretében eddig tanultak felhasználásával úgy gondolták, hogy meg tudnak felelni a pályázati kiírásnak és szerettek volna részt venni egy ilyen megmérettetésen.

A 1992 és 1994 között születettek korcsoport győztes csapata: Tunguzka 4.0 (Mena János, Galgóczi Gábor, Dálya Gergely, 11. évfolyamos tanulók, felkészítő tanár: Dr. Siposs András, ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium, Budapest)

Tunguzka 4.0
Tunguzka 4.0

“Plakátunk az erdőirtás és a természetes környezet visszaszorulását vizsgálja. Megnéztük, hogy a valóságban ez a folyamat milyen gyorsan zajlik, és hogy az emberek általánosan ebből mennyit érzékelnek. A kérdést az erdő, mezőgazdasági területek és a beépített területek méretének vizsgálásával közelítettük meg. Az adatok 1945-ös és 2010-es állapotokat tükröznek. Nagy meglepetésünkre az adatok azt mutatták, hogy Magyarországon az erdős területek növekednek, bár a beépített területek is. Az embereket általunk készített internetes kérdőívben kérdeztük meg. Az emberek több beépített területet, és az erdők csökkenését tippelték. Az emberek látszólag nincsenek nagyon tisztában környezetük változásával.”

A főiskolások, egyetemisták győztes csapata: Statiszták (Zuba Tamás, Tölgyi Zsófia, Ostoróczky Boglárka, az SZTE GTK kereskedelem és marketing szakos hallgatói)

Statiszták
Statiszták

„Csapatunk (Ostoróczky Boglárka, Tölgyi Zsófia, Zuba Tamás) az eldobható pelenkák környezetszennyező hatásáról készített statisztikai plakátot a versenyre: Valóban ilyen „nagy dolog” a pelenka? címmel.
Egy olyan témát akartunk választani, ami nem hétköznapi, hiszen manapság mindenki az erőforrás hiányokról, illetve a dohányzás környezetszennyező hatásáról. A plakát készítése során egy kutatást is végeztünk, ahol 100 szülőt kérdeztünk meg, akiknek legfeljebb 4 éves gyermekük van, hiszen ők tekinthetők a legnagyobb pelenka használóknak. A kutatás célja az volt, hogy megoldást keressünk az eldobható pelenka helyettesítésére, és a legjobb megoldásnak a mosható pelenka bizonyult. A kutatás eredményeként pedig megállapítottuk, hogy sokan hajlandóak lennének átállni erre a megoldásra.
Maga a plakát is pelenkaformát öltött, hogy ne a megszokott formát hozzuk, ezzel is jobban felhívva a figyelmet!”

A poszterek a Posztergalériában tekinthetőek meg tekinthetőek meg.

Versenykiírás

Útmutató statisztikai poszterkészítéséhez

Értékelési szempontok

International Literacy Project honlapja