Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE GTK hírarchívum  --  GTK 2014. Május

„Használhatóbb tudást – hasznosabb munkaerőt!”

Az SZTE klaszterekkel együttműködve elindította hallgatói gyakornoki programját.

2014. május 16.

A Szegedi Tudományegyetem 2013/2014 II. félévében is meghirdeti a „Használhatóbb tudást – hasznosabb munkaerőt!” elnevezésű gyakornoki programját, amely során a hallgatók a regionális klaszterek tagvállalatainál valós munkakörnyezetben, rotációs rendszerben bővíthetik szakmai tapasztalataikat.

 

A program abban különbözik egy átlagos szakmai gyakorlattól, hogy a részt vevő hallgatók nem pusztán egy vállalkozásnál tölthetik el gyakorlatukat, hanem az egyetemhez közel álló regionális klaszterek közül egy adott klaszter több tagvállalatában is próbára tehetik magukat, és alkalmazhatják a korábban tanultakat. A gyakorlati ismereteket így első kézből sajátíthatják el, továbbá több szervezetet is megismerhetnek, így széleskörű tapasztalatokat szerezhetnek. Mindez hozzásegíti a végzés előtt állókat, hogy a jövőbeni elhelyezkedésük során értékes tudással, szakmai tapasztalattal kezdhessék pályájukat.

A hallgatók betekintést nyerhetnek a helyi klaszterek tevékenységeibe, illetve részesei lehetnek a vállalatok közötti együttműködéseknek. Az egyes üzletágak munkafolyamataiban résztvevő hallgatók megismerhetik a vállalati kultúrát, a vállalatközi együttműködéseket, és ez nagyban elősegítheti jövőbeni elhelyezkedésüket tanulmányaik befejezése után. A program által meghirdetett gyakornoki munkalehetőségeket az együttműködésben résztvevő karokon (GTK, MK, TTIK) elfogadják kötelező szakmai gyakorlatként, ezzel is ösztönözve a hallgatókat arra, hogy a kötelező szakmai gyakorlatot hasznosan, értékes tudást szerezve töltsék el.

A gyakornoki programban résztvevő klaszterek tagvállalatai által kínált gyakorlati hely lehetőségek Kari bontásban az alábbi linkről letölthetők:

Gyakorlati helyek a hallgatói gyakornoki programban (pdf)

 

Jelentkezés e-mailben önéletrajzzal és motivációs levéllel a fenti linkről letölthető táblázatban megadott kapcsolattartónál.

 

Klaszter tagvállalatok által kínált gyakorlati helyek:

Gazdaságtudományi Karon tanuló hallgatók számára

3P Műanyagipari, Csomagolástechnikai, Nyomdaipari Klaszter

· SZIGETVÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZTKEZET – 6 fő közgazdász – jelentkezés: dunaine.zsuzsa@szigetvaritakarek.hu

Szoftveripari Innovációs Pólus Klaszter

· Innovariant Nyomdaipari Kft. – 1 fő közgazdász – jelentkezés: nagymihaly.krisztina@infopolus.hu

ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Innovációs Klaszter

· Transcommers Kft. - 1 fő közgazdász - jelentkezés: info@transcommers.hu

 

Természettudományi és Informatikai Karon tanuló hallgatók számára:

ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Innovációs Klaszter

· Transcommers Kft. – 1 fő programtervező informatikus - jelentkezés: info@transcommers.hu

· MIX-R Elektronikai és Számítástechnikai Kft – 1 - 1 fő programtervező informatikus (szoftverfejlesztő); mérnökinformatikus (szoftverfejlesztő) - jelentkezés: mix-r@mix-r.hu

Szoftveripari Innovációs Pólus Klaszter

· Dopti Kft. – 1 - 1 fő mérnökinformatikus (fejlesztő), programtervező informatikus (fejlesztő); programtervező informatikus (programozó) - jelentkezés: nagymihaly.krisztina@infopolus.hu

 

Mérnöki Karon tanuló hallgatók számára

ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Innovációs Klaszter

· Transcommers Kft.– 1-1 fő műszaki menedzser, gépészmérnök (tervező-technikus) - jelentkezés: info@transcommers.hu

· Effekta Hungary Kft – 1 fő gépészmérnök (tervező-technikus) - jelentkezés: office@effekta.hu

 

 

A klaszter tagvállalatok által kínált gyakorlati helyek az alábbi linkről letölthetők:

Gyakorlati helyek a hallgatói gyakornoki programban (pdf)