Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE GTK hírarchívum  --  GTK 2014. Augusztus

Lezárult a harmadik Ecocamp tábor

SAM_0099_740x400

2014. augusztus 1.

2014. augusztus 04.

Az utolsó napon is helyt álltak az EcoCamp táborban részt vevő középiskolások. A délelőtt folyamán komplex feladatokat kellet teljesíteniük játékos akadályversennyel kombinálva. Tanulságként hazavihették magukkal, hogy milyen hasznos is lehet az egyes szituációkban, ha egymás között felosztják a munkát, ezzel növelne a hatékonyságukat és a gyorsaságukat. A feladatok között szerepel egy újabb Prezi készítése, amit már sokkal gyorsabban és az előzőeknél is kreatívabban oldottak meg a diákok.

Délután látszólag szabadidőt kaptak, azonban ekkor sem tétlenkedhettek, hiszen az utolsó estére már nekik kellet összeállítani a feladatokat, amiket majd a táborvezetőknek és segítőknek kel végrehajtani. Az este pedig bemutathatták prezentációjukat, de a tábor szervezői is készültek számukra egy kis meglepetéssel egy záró prezentáció keretében. Majd egy jó hangulatú karaoke versennyel zárult a tábor.

A szombati napon már mindenki hazafele vette az irányt, hogy kipihenhesse a rengeteg izgalma, és elraktározhassa a hét során begyűjtött élményeket.

Minden táborozónak köszönjük az aktív részvételt!


Galéria:

SAM_0102