Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE GTK hírarchívum  --  GTK 2014. Április

ContiTech és Provice a Móra Koliban

20140409_182139

Dr. Regina Gensigora és Pomázi Gyula tartott előadást az Ecodemia rendezvénysorozat keretében.

2014. április 16.

Tovább robog a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara és a Móra Ferenc Szakkollégium közös szervezésében két éve elindult Ecodemia rendezvénysorozat. Április 9-én Dr. Regina Gensigora, a Contitech ZRt ügyvezetője és Pomázi Gyula, a Provice Kft. ügyvezetője látogatott el a Móra Ferenc Szakkollégiumba.

Először Dr. Regina Gensigora előadását hallgathatta meg a publikum. A nyelvű előadás keretében megismerhettük a szegedi, általa is csak “gumigyár” becenevén szólított telephelyet, valamint a németországi anyavállalatot. A cég ismertetésén túl a saját karrierjéről is mesélt a hallgatóknak, hogy is került Magyarországra és mik a jövőbeli tervei. Természetesen jelen volt a Contitech Zrt. tolmácsa is, aki az előadás közben fordította az ügyvezető asszony szavait.

Ezután Pomázi Gyula vette át a szót. Ő az közelmúltban Provice Kft.-ből átalakult Provice csoport keletkezéséről mesélt. Történeteiből megtudhattuk, hogy a vállalat sokszor került külső hatások által nehezített helyzetbe, azonban a lehetőségek kellő felmérésével mindig meg tudták hozni a kellő döntéseket, átalakításokat. Erre a legjobb bizonyíték, hogy a vállalat bizonyos területeken már Európa élén jár.

A megszokottnak módon a résztvevők feltehették kérdéseiket az előadóknak, akik azokra készséggel válaszoltak.

A következő alkalommal, május 5-én, Tessényi Judit, a Szerencsejáték ZRt régióigazgatója és Csapó Gergely, a Realio Kft. ügyvezetője látogat el a Móra Ferenc Szakkollégiumba. A 18 órakor kezdődő programon szeretettel várunk minden érdeklődőt.
A rendezvénysorozatról itt tájékozódhat.