Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE GTK hírarchívum  --  GTK 2012. Október

Hivatalosan is megnyílt az SZTE Konfuciusz Intézet

konfuciusz_kiemelt

A Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésében rekordgyorsasággal megvalósult intézmény nemcsak a kínai nyelv oktatásában, a kultúra terjesztésében játszhat szerepet, de a régió gazdaságának is lökést adhat.

2012. október 10.

Október 10-én hivatalosan is megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt az SZTE Konfuciusz Intézet, Kína immár második hivatalos magyarországi oktatási és kulturális intézménye. Az intézet a Szegedi Tudományegyetem és a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem együttműködésével, a Kínai Nyelvoktatási Tanács támogatásával kezdi meg működését az SZTE Dugonics téri Rektori Hivatalában, ahol a jeles alkalomból színes kulturális műsort tartottak, s emléktáblát is lelepleztek. Az ünnepségen magas rangú kínai vendégek, illetve a két egyetem vezetői mellett a szegedi köz- és üzleti élet számos jeles képviselője is megjelent.

Szentmártoni Lívia, az SZTE Konficiusz Intézet igazgatója elmondta: elsődleges céljuk, hogy kínai nyelvtanfolyamok, kulturális és tudományos programok szervezésével népszerűsítsék a kínai nyelvet és kultúrát, s hozzájáruljanak a magyar–kínai kapcsolatok fejlődéséhez. Költségtérítéses, illetve ingyenes kurzusokat is kínálnak a szegedi és környékbeli közönségnek, a Szegedi Tudományegyetem mellett többi helyi általános és középiskolában is oktatnak majd. Mint megemlítette, a hivatalos megnyitó előtt is lebonyolítottak már több sikeres kulturális, tudományos programot: így például előadást tartottak Kína alkotmányáról, illetve fotókiállítást szerveztek.

Nincs egy éve, hogy a Szegedi Tudományegyetem delegációja Kínában megkezdte a tárgyalásokat a Konfuciusz Intézet létrehozásáról, egyfajta világrekord, hogy az egység máris megkezdheti működését – erről már Szabó Gábor akadémikus beszélt, hozzáfűzve, mindez nem jöhetett volna létre olyan kitűnő partnerek, mint a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem és a Kínai Nyelvoktatási Tanács közreműködése nélkül. – Az SZTE stratégiai célkitűzéseihez szorosan illeszkedik ez a projekt, hiszen fontosnak tartjuk a külföld felé történő nyitást, nemzetközi kapcsolataink szélesítését. Nemzetközileg jegyzett kutatóegyetem akarunk lenni, nemzetközi színtéren kívánunk versenyezni, miközben felelősséget vállalunk szűkebb környezetünkért is. Ennek jegyében a Konfuciusz Intézettel a nagyvilág egy darabját hozzuk el Szegedre, melyből nemcsak egyetemünk profitálhat, de a régió gazdasága is. Tanfolyamokat indítunk például szegedi és környékbeli üzletembereknek, hogy megismerkedhessenek a kínai kultúra alapjaival. Nem pusztán a nyelvtanítás tehát az új intézet célja, hanem a kínai kultúra terjesztése is, s hallgatóink mellett a város polgárainak is ajánlom, hogy kerüljenek kapcsolatba vele. Egy ilyen ősi kultúra megismerése egyrészt az általános műveltség része, másrészről bizonyosan gazdasági előnnyé is fordítható lesz a jövőben – fejtette ki az SZTE rektora. A professzor annak a reményének is hangot adott, hogy az SZTE Konfuciusz Intézet a régió, Magyarország, illetve a magyar felsőoktatás érdekeit szolgálja majd működésével, s hosszú távon hozzájárul a hazánk és Kína közötti kapcsolatok elmélyítéséhez.

Kína magyarországi nagykövete hangsúlyozta, rendkívüli jelentőséggel bír a két ország együttműködésében, hogy Budapest után Szegeden is megnyílhatott a Konfuciusz Intézet. Gao Jian szerint példaértékű, hogy a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem kooperációjában két olyan universitas talált egymásra, mely egyaránt a világ ötszáz legjobb felsőoktatási intézménye közé tartozik. – A kultúra a Kína és Magyarország közötti kapcsolat alapköve. Fontos, hogy megismerjük egymást, a másik fél kultúráját. A nyelvi akadályok eddig megnehezítették ezt. Azt mondják, hogy az arab mellett a magyar és a kínai a két legnehezebben tanulható nyelv, ám úgy gondolom, a fiatalok ennek a kihívásnak is meg tudnak majd felelni. Bízom benne, hogy e téren is sikert arat az intézet, s sok magyar tanul meg kínaiul, illetve kínai magyarul – így a diplomata.

Gao Jian az ünnepségen Szegedért Emlékérmet vehetett át Ujhelyi Istvántól, a Parlement alelnökétől, az SZTE Konfuciusz Intézet hétfős Tanácsadó Testületének elnökétől, valamint Solymos László szegedi alpolgármestertől. Az elnök egyébként azt várja az intézettől, hogy a magyarok és a kínaiak között meglévő barátságot konkrét eredményekre váltja, s működésével hamarosan több száz kínai egyetemistát vonz Szegedre.

A Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem rektora számos hasonlóságot vél felfedezni intézménye és a partner Szegedi Tudományegyetem oktatási filozófiájában. Cao Deming ezek között említette, hogy a képzést mindkét fél alapvetően a nemzetközi térben helyezi el, s arra törekszik, hogy minőségi hallgatókat bocsásson ki falai közül. Ezért is biztos benne – szögezte le –, hogy a Konfuciusz Intézetben testet öltött együttműködés továbbfejleszthető a két egyetem között.

Xu Lin, a Kínai Nyelvoktatási Tanács elnökének köszöntőjét Zhang Xuemei, az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatóhelyettese tolmácsolta az egybegyűlteknek, végül Kína nagykövete, a két felsőoktatási intézmény rektora és az SZTE Konfuciusz Intézet Tanácsadó Testületének elnöke leplezték le az intézet megnyitásának alkalmából az emléktáblát.

 

SZTEinfo


Konfuciusz galéria
További képek itt megtekinthetők