Gyakran esik szó róla hallgatói körökben, hogy jó lenne a vállalkozások működéséről életszerűbb tapasztalatokat szerezni már az egyetemi évek alatt. Természetesen a saját vállalkozás alapítása nem kis üzleti kockázatot hordoz magában a mai – nem éppen pozitív – gazdasági kilátások fényében, ezért a jó felkészülés jelentősége minden korábbinál nagyobb.
A Szegedi Tudományegyetem ezen felismerés által vezérelve évek óta kiemelt figyelmet fordít képzései, programjai színesebbé, gyakorlatiasabbá tételére. A november-decemberi időszakban megrendezésre kerülő – és a tavaszi egyetemi félévben folytatódó – vállalkozói klub új szemléletet követve mind az egyetemi graduális képzésben, mind a doktori képzésben részt vevő hallgatók számára tematikus, lebilincselőnek ígérkező programmal várja érdeklődő résztvevőit. A projekt a "Szeged Biopolisz Park - Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja" című, DAOP-5.1.2/C-09-1f-2009-0001 számú pályázat keretében, az Európai Unió támogatásával valósul meg.
A rendezvény keretében félévente 4-4 szakmai „vitaest” kerül megrendezésre neves, sikeres vállalkozók részvételével, akik saját eredményeiken túl az azokhoz vezető rögös utak tematikus bemutatására vállalkoznak keddenként 17 órai kezdettel az egyetem Rektori Hivatalának épületében a Dugonics tér 13. szám alatt.
A november 15-i vitaest házigazdája Dr. Csíkos Péter, a Gravity ügyvezető igazgatója lesz, aki az üzleti tervezés és partnerkapcsolatok kiépítésének gyakorlati tapasztalatairól és buktatóiról tart előadást. Radnai Tamás (korábban a Kész Kft. vezérigazgatója, majd egy közvilágítási LED lámpatestrendszer kifejlesztését végző cég fejlesztési vezetője) november 22-i előadásában az innovatív ötlettől a termék kifejlesztéséig tartó hosszú út során átgondolandó műszaki és gazdasági kérdések komplexitását mutatja be. November 29-én Dr. Nagy Norbert lesz a klub vendége: ő a tudásintenzív vállalatok létrehozásáról és a szellemi tulajdon védelmének szükségességéről illetve problémáiról osztja meg a hallgatósággal tapasztalatait. A félév záró előadását december 6-án Fábián Zsolt, a Factory Creative Studio Kft. ügyvezetője és kreatív igazgatója tartja a vállalatépítés és nemzetközi terjeszkedés témakörében.
A rendezvény céljával kapcsolatosan dr. Halmosi Péter egyetemi docens elmondta, hogy olyan, reményei szerint megújuló programot szeretnének létrehozni a Szegedi Tudományegyetemen, amely a „sztorik” szintjétől elrugaszkodva az általános érvényű „jó” és „rossz” gyakorlatok bemutatását is célul tűzi. Természetesen a rendezvény során életszerű élményekkel is gazdagodni fognak a jelenlévők, a tematizálás és a vitaestek második felét alkotó szabad beszélgetés új szemléletet tud majd kialakítani a vállalkozói létformáról – nyilatkozta dr. Kosztopulosz Andreász egyetemi docens, a rendezvény másik fő szervezője.
A rendezvény sorozatra a szervezők valamennyi érdeklődőt szeretettel várnak.
A Vállalkozói klubot bemutató prezentáció innen letölthető
Diplomaosztó ,Európai Unió ,SZTE ,Szegedi Tudományegyetem ,felsőoktatás ,infláció ,klaszter ,kommunikáció ,konvergencia ,közszféra ,liberalizáció ,marketing ,munkanélküliség ,regionális gazdaságfejlesztés ,regionális politika ,regionális versenyképesség ,szervezeti kultúra ,területfejlesztés ,versenyképesség ,versenyszabályozás ,