Bezár

Hírarchívum

2023. Július

1 2 

A_Szegedi_Tudomanyegyetem_Del-alfoldi_Demografiai_Program_kereteben_tobb_szaz_parnak_ad_eselyt_a_csaladalapitasra_az_SZTE_Reprodukcios_Medicina_Intezet

2023. július 10.
3 perc

 

A Szegedi Tudományegyetem Magyarország Kormánya döntése alapján egy éve vette át a Kaáli Intézet szegedi telephelyét. Azóta, az egyetem hátterének köszönhetően, megújult páciensbarát kényelmi szolgáltatásokkal, mindkét nemet érintő prevenciós tanácsadásokkal, széles spektrumú genetikai vizsgálatokkal, az egész régiót magába foglaló, minden egészségügyi intézményt bevonó betegútszervezéssel és szakmai fejlesztésekkel várja a dél-alföldi régió gyermekre vágyó szülőit.

Szegedi Szabadtéri, 2023

2023. július 07.
2 perc

Zsámboki Dóra, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, magyar-történelem osztatlan tanárképző szakos hallgatójának az idei a harmadik olyan éve, amelyben önkéntesként munkát vállal a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Elmondása szerint, a nyári hónapokban amellett, hogy megtapasztalja milyen is egy sokrétű, többféle hivatást gyakorló közösség részesének lenni, maga is hozzátehet Szeged kulturális életéhez egy kicsit.

Kariko_Katalin_portre_25_ezer_days

2023. július 07.
6 perc

„Hova tűnt az a 25 ezer nap?” – kérdezte önmagától Karikó Katalin. A Szegedi Tudományegyetemen biológussá lett biokémikus a közösségi oldalára értesítést kapott: 2023. június 29. az a dátum, ami arról lehet nevezetes, hogy 25 ezer nappal korábban született erre a világra. A tudós „költői kérdésére” választ keresve néztük meg, mi minden történt Karikó Katalinnal, a többszörös akadémikussal, az SZTE professzorával egyetlen nyári hónap alatt.

Konferencia

2023. július 07.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Oktatási Igazgatóságának munkatársai második alkalommal vettek részt a European First Year Conference éves rendezvényén.

Az SZTE Science Park területe az Inkubátorház tetejéről nézve. Foptó: Bobkó Anna

2023. július 06.
6 perc

A magyar kormány 9,5 milliárdos finanszírozásának köszönhetően még idén júliusban megkezdődik az SZTE Science Park területének közművesítése és belső útépítése. Az ELI ALPS kutatóközpont körül elterülő 85 hektár fejlesztése fontos mérföldkő a területen megálmodott egyetemi tudományos és innovációs park megvalósításában. Erről tartott sajtótájékozatót 2023. július 6-án a Szegedi Tudományegyetem Science Park Inkubátorházában Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja, Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, az ELI ALPS lézeres kutatóközpont ügyvezetője és Mihálffy Béla országgyűlési képviselő.

tsti1

2023. július 06.
2 perc

Gyergyószárhegyen ér célba idén az Egy vérből vagyunk jótékonysági sportesemény, amelynek Szeged és Hódmezővásárhely közötti szakaszát a Szegedi Tudományegyetem Testnevelési és Sporttudományi Intézet oktatói és családtagjaik is teljesítették. A Bonyhádról, egy véradó nappal startoló, összesen 740 kilométeres futva és kerékpárral teljesített táv útvonala mentén sportcipőket adnak át nehéz sorsú gyermekek számára, a célba érkezésnél pedig több száz résztvevővel szerveznek gyermekfesztivált a Tatárdombon.

Bekapcsoltak_a_szegedi_fejlesztesu_kiserletek_a_BME_muholdjan

2023. július 05.
6 perc

Mint azt korábban megírtuk az Szegedi Tudományegyetem űrkutatási tevékenységének fontos eleme, hogy minél több gyakorlati kutatásban részt vegyenek a Szegedi Tudományegyetem hallgatói és oktatói. A legutóbbi sikert a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem MRC-100 műholdja kapcsán érték el a szegediek, akiknek fejlesztései és kísérletei az űrben és a Földön is működnek.

Nyito_BIO_felolvasoest_024A1658

2023. július 04.
12 perc

„BIO uzsi limonádéval” E kulcsszavakkal ajánlotta a ZUG színházi és művészeti tetthely az ott működő Homo Ludens Project művészeti vezetőjének és rendezőjének, Benkő Imola Orsolyának (BIO) a felolvasóestjét. Az írói útja elején járó, internetes felületeken és nyomtatott folyóiratokban publikáló alkotót régi ismerőse, Újszászi Ilona újságíró kérdezte a Szegedi Tudományegyetem könyvheti programján. Az estet a barátságos vendéglátás mellett családtörténetek, videóklippé fejlesztett szövegek tették egyedivé.

Nevtelen_terv

2023. július 04.
1 perc

Az Európai Rhinológiai Társaság kétévente tartja kongresszusát, idén június végén Szófiában találkoztak a szakemberek.

IMG_4806

2023. július 04.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem és a Givaudan Hungary Kft. kibővítette eddigi együttműködését. 2023. július 4-én az egyetem központi épületében írták alá azt a megállapodást, amely értelmében további közös kutatási és fejlesztési programokat hajtanak végre illetve az oktatás területén is fejlesztik a közös képzéseket.

Prof. Dr. Kemény Lajos

2023. július 03.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának elmúlt 20 éve – kalandozásokról, eljárásokról és együttműködésekről is szó esett 2023. június 30-án azon a szakmai konferencián, amely jórészt arról a két évtizedről szólt, amikor Prof. Dr. Kemény Lajos vezette a szegedi bőrgyógyászati klinikát. Az eseményen szó esett a múltról, a jelenről és a jövőről is.

Nyito_Turuczki_Szabolcs_kismentor

2023. július 03.
3 perc

Aranyhal ikrát mutatott a mikroszkópban. Elmagyarázta, hogyan kísérletezte ki a pontyivadék nevelésének új és természetbarát módszerét, amit az OTDK különdíjjal jutalmazott. Elénk tette a makrofotót a lepkeszárnyról, amelyen jól felismerhető a hímpor aranya… Mindez Turuczki Szabolcs Márk tudománya. Az SZTE Mezőgazdasági Kar mezőgazdasági mérnök alapszakán végzett hallgatótól azt is megkérdeztük, honnan indult és kik segítették az útján.

szte_szakk

2023. július 03.
2 perc

Az országgyűlés 2023 májusában fogadta el az egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosítását. Ennek értelmében július elsejétől a deszki Csongrád-Csanád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza és a szentesi Csongrád-Csanád Megyei Dr. Bugyi István Kórház a Szegedi Tudományegyetemhez került.

Mikó Edit, SZTE MGK

2023. június 30.
6 perc

Minden reggel biciklizik, ha teheti úszni jár, odavan az operáért és a szegedi balettért, na meg persze az állatokért és a növényvilágért, amiben az Alföld bővelkedik. Pontosan tudja, mikor kell vetni és aratni, hisz abban, hogy egy mezőgazdász minden évben valami újat teremt, még akkor is, ha az időjárás viszontagságos és befolyásolja mindezt. Mikó Edittel, az SZTE Mezőgazdasági Kar dékánjával beszélgettünk.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek