Bezár

Hírarchívum

2023. Október

1 2 3 

Berlinben_Kariko_Katalin

2023. november 02.
2 perc

2023. október 30-án került sor Berlinben a „Magyar Tudomány Ünnepe és a Magyar tudósok eredményei a rákkutatás területén” című rendezvényre. A rendezvénynek két célja volt, egyrészt a Magyar Tudomány Napjának megünneplése, másrészt a magyar tudósok rákkutatás területén elért eredményeinek bemutatása, nemzetközi hírnevük erősítése.

SISU_S-33

2023. október 31.
2 perc

Szeged adott otthont 2023. október 30-án a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet éves board meetingjének, amelyen az intézet vezetői mellett a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetem (SISU) vezetői, képviselői vettek részt. A találkozóra a világjárvány lecsengése óta most került újra sor személyesen.

Beiskolázási kampány 2023 SZTE

2023. október 31.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem országos beiskolázási kampánya keretében széles képzési kínálatának bemutatása mellett a 2024-es felvételi változásokról is átfogó tájékoztatást kínál az érdeklődő középiskolásoknak, szüleiknek és tanáraiknak. A 47 állomásos, nagyszabású roadshow-n ismertetik Magyarország legjobb egyetemének képzésein felül a felvételi követelményeket és a pluszpontok megszerzésének lehetőségeit is.

Aruba_Cloud-Hackathon-3

2023. október 31.
2 perc

A verseny egyik legfontosabb célja a tehetséggondozás volt, a fiatal programozóknak alkalmuk nyílt a szakemberektől való tanulásra, különböző visszajelzések begyűjtésére, megmutathatták kreativitásukat és szaktudásukat, valamint alkalmuk nyílt kapcsolatokat építeni az iparág kiemelkedő szereplőivel. Az ArubaCloud Hackathon versenyén a Szegedi Tudományegyetem Nyerni Jöttünk nevű csapata második helyen végzett.

DSC_2767-001

2023. október 30.
3 perc

Harmadik alkalommal rendezett Regionális Műhelymunkát a SzeReTeD Labor az 5-12 éves gyermekek természettudományos nevelése iránt érdeklődő vagy azzal foglalkozó pedagógusoknak és pedagógusjelölteknek. A résztvevők október 19-én különböző szakmai programokon gazdagodhattak új ötletekkel és tapasztalatokkal az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában található SzeReTed Labor termeiben.

mediversal_vision_szemsebeszeti_lezerkozpont1

2023. október 27.
4 perc

Az első húsz műtétet már el is végezték az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szemészeti Klinika épületében kialakított, refraktív szemsebészeti lézerközpontban. A Mediversal Vision szakmai vezetője, Dr. Ratkay Imola nevéhez fűződik a világ első femtoszekundumos szaruhártya sebészeti beavatkozása. A főorvos előadását követően nyitották meg ünnepélyesen a 21. századi eszközökkel felszerelt magán betegellátó egységet.

Kuzdo_Maraton_3

2023. október 27.
2 perc

A SZTEsi Küzdő Maratonon 2023. október 17-én lehetőség nyílt arra, hogy az érdeklődők kipróbálják és gyakorolják a változatos fogásokat, eséseket, küzdő technikákat. Az SZTE Sportközpontban nagy sikere volt az eseménynek, számos vállalkozó kedvű hallgató és oktató vett részt a programon.

diáklabor projekt, SZTE

2023. október 27.
2 perc

Elindult a „A természettudományos gondolkodás és kutatás készségeinek fejlesztése a Dél-alföldi régió diáklaborjaiban” című projekt.

SZTE ÁJTK sportoLAW

2023. október 26.
4 perc

Különleges kihívásra invitálta hallgatóit 2023. október 25-én a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Az intézmény nemcsak a hallgatók szellemi, hanem testi és lelki egészsége mellett is elkötelezett. Ezért az MVM Szegedi Vízisport Egyesülettel együttműködve ergométeres evezést hirdetett a felújított főépület aulájában. Az eseményt Dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Prof. Dr. Görög Márta, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja nyitották meg.

Szilárd fémorganikus-hálózatok kémiai szintézisének reakciókinetikai vizsgálatára nyert Bolyai-ösztöndíjat Dr. Schuszter Gábor

2023. október 26.
5 perc

Dr. Schuszter Gábor az SZTE TTIK Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék adjunktusa. Tanulmányait 2010-ben végezte a Szegedi Tudományegyetemen, mint okleveles környezetkutató. Az érdeklődése ezt követően témavezetőjének, Prof. Dr. Tóth Ágotának köszönhetően a kémia irányába terelte, amiből 2014-ben PhD fokozatot szerzett. Posztdoktorként Brüsszelben két évet töltött az Université Libre de Bruxelles egyetemen, ahol a csapadékképző kémiai reakciók során lejátszódó mintázatképződést tanulmányozta. Ebben a témában 2023-ban elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíját.

utohangszeres_szakmainap

2023. október 26.
2 perc

Immár harmadik alkalommal várják Szegedre október 28-án és 29-én a nagysikerű Dél-Alföldi Ütőhangszeres Szakmai Nap és Konferenciára (DUSZK) az ütőhangszerek és dobok rajongóit! A hétvége folyamán ütőhangszerekről, ritmustanításról szóló előadások, mesterkurzus, workshop, koncertek, hangszerkiállítás és vásár várja az ütős-dobos szakma és az ütőhangszerek iránt érdeklődőket.

Nevelésudományok és pedagógusképzés: Magyarországon az SZTE a legjobb a THE friss rangsora szerint

2023. október 26.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem továbbra is a világ legjobb egyetemei között szerepel a Times Higher Education szakterületi rangsorain. A legfrissebb értékelések alapján az SZTE idén első helyen végzett Magyarországon a neveléstudományi, pedagógus- és tanárképzési kiválósági listán. Emellett felkerült a gazdaságtudományok szakterületi rangsorra, miközben továbbra is jó pozíciókat foglal el a bölcsészettudományok és művészetek, az egészségtudományok, a pszichológia, az élettudományok, az élettelen természettudományok, valamint az informatikatudomány területein.

Urtechnologia_es_Urkutatas_-_BME_es_SZTE_egyuttmukodesben

2023. október 26.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem és Műegyetem kooperációját erősítette a szegedi delegáció látogatása az MRC-100 műhold vezérlésére szolgáló földi állomáson.

beck_zoltan_boritokep

2023. október 24.
5 perc

Az Őszi Kulturális Fesztivál részeként rendezték meg az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának programját, a Magyar Könyvkiadók Napját. A délutánt Beck Zoltán, a 30Y énekese és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának adjunktusa zárta Gyereknek bátor szerzői estjével.

Nyito_Kariko_Kiallitas_Nemet_Nagykovet_-35_jj

2023. október 24.
16 perc

„Németországban a tudományos eredményeket figyelemmel kísérik az emberek. Rangja van a kutatómunkának” – fogalmazott Julia Gross. Németország magyarországi nagykövete és kísérete, német és osztrák kulturális intézmények vezetői tekintették meg az SZTE „Karikó Katalin útja a Lasker-díjig és tovább” című tárlatát az MTA könyvtárában. A diplomaták találkoztak Prof. Dr. Dux Máriával, az SZTE idegen nyelvű egészségtudományi képzéseiért felelős rektori megbízottjával, tájékozódtak a szegedi német nyelvű továbbtanulási lehetőségekről.

ovodabol_az_iskolaba_3

2023. október 24.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ Oktatás Modernizációs és Innovációs Klaszter Köznevelés Fejlesztési Programjának támogatásával szakmai napot tartott a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája 2023. október 18-án.

Tanc_M_9

2023. október 24.
1 perc

A Tánc Maraton, a múlt félévihez hasonlóan, újra népszerű volt az SZTE hallgatók és dolgozók körében. A tánc különböző formáit felvonultató délutánon a mosolygás, a vidámság és jókedv vette át az uralmat a Sportközpont zenés termeiben.

Biologusok_festmenykiallitasa_a_27_Oszi_Kulturalis_Fesztivalon

2023. október 24.
2 perc

Dr. Sinka Rita és Prof. Dr. Gácser Attila, az SZTE Biológia Intézet munkatársainak kiállításmegnyitója volt látható október 17-én a 27. Őszi Kulturális Fesztiválon. Mind a ketten elhivatottak az oktatói-kutatói munka mellett, de a képzőművészetek iránt is érdeklődnek. Az általuk készített festményekből most először láthatott válogatást a nagyközönség.

Nemzetkozi_raketaepito_versenyre_keszulnek_a_Szegedi_Tudomanyegyetem_hallgatoi

2023. október 24.
4 perc

A több egyetemi kart is érintő rakétaépítő-projekt fontos állomás azon az úton, amely komoly légkörkutatási probléma megoldásához is vezethet. A hallgatók a rakétatervezés és -építés során az egyetemen tanultakat is hasznosíthatják, illetve a gyakorlatban próbálhatják ki elméleti ismereteiket.

mellrák hónapja, SZTE

2023. október 20.
3 perc

Október a mellrák elleni közdelem hónapja – a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Radiológiai Klinikája a korábbi évekhez hasonlóan idén is nagy hangsúlyt fektet, nemcsak októberben, hanem az év minden hónapjában a megelőzésre. Ebben a hónapban viszont különös figyelmet fordítanak a szűrővizsgálaton való részvételre: október 25-én, szerdán 8 és 19 óra között mammográfiás szűrővizsgálatra várják a 45 és 65 éves kor közötti nőket. A részletekről Prof. Dr. Kincses Zsigmond Tamás, az SZTE SZAKK Radiológiai Klinika vezetője beszélt.

plenaris_12

2023. október 20.
2 perc

Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában Európai Uniós támogatással 2013-ban felavatott SzeReTeD labor (SZEgedi REgionális TErmészettudományos Diáklaboratórium) 10 éves fennállásának tiszteletére az IKIKK Oktatás Modernizációs és Innovációs Klaszterének támogatásával egy természettudományos fókuszú regionális műhelykonferencia-sorozatot szerveznek.

Shawn_Kobb

2023. október 20.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem BTK Angol-Amerikai Intézete és az American Corner Szeged szervezésében Szegedre látogat Shawn Kobb amerikai kultúrattasé október 25-én.

AM_mentor_20

2023. október 20.
3 perc

Szakmai beszélgetésekkel és networking lehetőséggel indult az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramjának 20. ciklusa.

ujsagcikk21845_n

2023. október 20.
3 perc

A többek között Nagy Péter súlyemelő olimpikont is segítő tréner a Magyar Edzők Napján kapta meg kitüntetését.

Az ELI ALPS belső tere

2023. október 19.
5 perc

A szeptember 30-i projektzárás után a GINOP Monitoring Bizottsága és az Európai Bizottság regionális kohéziós főigazgatóságának munkatársai a helyszínen is megtekintették az ELI ALPS infrastruktúráját. Az ELI működtetését januártól az uniós ELI ERIC konzorcium veszi át, amelyből egyelőre számos tagállam távol maradt. Az eseményen Prof. Dr. Szabó Gábor, a kutatóintézet ügyvezetője arra figyelmeztetett, hogy a működési költségek finanszírozására a kohéziós alapokból kellene megoldást keresni.

indonez_kulturalis_nap_borito

2023. október 19.
1 perc

Indonéz hallgatók kultúráját bemutató és népszerűsítő eseménynek adott otthont a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának főépülete október 13-án. Dr. habil. Kovács Péter dékán nyitóbeszédét és az indonéziai nemzeti himnuszt követően egyetemi hallgatók egy indonéz komolyzenei szerző darabját adták elő hegedűn.

nyito_SZTE_keresztfelev

2023. október 19.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem 6 kara, 29 mesterképzést hirdet a 2023-as keresztféléves felvételi eljárásban. A jelentkezők nappali és levelező tagozatos, állami ösztöndíjas, és költségtérítéses képzések közül választhatnak. Az érdeklődők november 15-ig a felvi.hu oldalon jelentkezhetnek.

20231019_jwst_sn_0

2023. október 19.
6 perc

Az SZTE asztrofizikusainak közreműködésével derít fényt a csillagrobbanások kozmikus porképződésben betöltött szerepére a James Webb-űrtávcső.

Dr. Kutus Bence, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Molekuláris és Analitikai Kémiai Tanszék tudományos munkatársa. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

2023. október 19.
9 perc

Dr. Kutus Bence, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Molekuláris és Analitikai Kémiai Tanszék tudományos munkatársa 2023-ban elnyerte el a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíját. Kutatási témája a timföldgyártás melléktermékeként keletkező vörösiszap lúgos kémhatásáért részben felelős, úgynevezett szodalitfázisok semlegesítésének vizsgálata. A fiatal kutató az SZTE Anyag- és Oldatszerkezeti Kutatócsoportban (MASOST) a vörösiszapok semlegesítésének kémiai folyamatait kutatja; társaival olyan modellen dolgozik, amellyel a szodalitok és egyéb, lúgosságot okozó összetevők ismeretében hatékonyabbá tehető a vörösiszap semlegesítésének technológiája.

egyetem bora, 2023 SZTE

2023. október 19.
3 perc

16 pincészet 48 féle borát kóstolta végig a zsűri a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága, a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont által szervezett borversenyen 2023. október 16-án, a SZAB Székházban.

nyito_ERAMUS_SZTE

2023. október 18.
2 perc

Továbbra is töretlen az érdeklődés a Szegedi Tudományegyetemen az ERASMUS program iránt: a 2023/2024-es tanév első félévében 127 külföldi hallgató kezdte meg tanulmányait Szegeden, míg az SZTE-ről 113 diák utazott az 575 európai partnerintézmény egyikébe. A fél- és teljes tanéves képzések mellett a rövid idejű mobilitások (doktori mobilitás, Blended Intenzív Programok) lehetőségét is kínálja a ki- és beutazó hallgatók számára az SZTE.

konyvespolc_cimlapon_magyarorszag

2023. október 18.
2 perc

A padból a sorok mögé. Hetente megjelenő könyvajánló SZTE-s szerzők tollából származó művekről. Minden héten mutatunk egy könyvet, amelyre érdemes odafigyelni.

Az SZTE Klebelsberg Könyvtár mIsidore kórusa. Fotó: Nemes Réka

2023. október 18.
4 perc

Ha a Kedves Olvasó körülnéz a munkahelyén, és úgy találja, hogy munkatársaival örömmel énekelne közös kórusban, akkor valószínűleg jó helyen dolgozik.

Kiss László, SZTE Szabadegyetem

2023. október 18.
6 perc

A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója, Prof. Dr. Kiss László csillagász „Hol van mindenki? A Fermi-paradoxon és a földönkívüli élet lehetőségei” címmel adott elő a XXXII. SZTE Szabadegyetemen. A József Attila Tanulmányi és Információs Központban mutatta be a közönségnek a Fermi-paradoxont és annak megoldási lehetőségeit, ezen keresztül boncolgatva napjaink igen népszerű kérdését, vajon lehet-e élet a Földön kívül.

nyito_Doboczky_SZTE

2023. október 18.
2 perc

A 27. Őszi Kulturális Fesztivál programjaként október 16-án zeneszó mellett nyílt meg az SZTE rektori épületében Dobóczky Zsolt „Kicsi és nagy” című fotókiállítása. A képek az ELI ALPS kutatói életét hivatottak bemutatni, színt vinni egy sokak által kevéssé ismert területbe.

nyitott_szinhaz

2023. október 18.
3 perc

Nánay István Selinunte Kiadónál megjelent könyve a 60-as évek elejétől a 70-es évek végéig tekinti át Paál István, illetve a Szegedi Egyetemi Színpad történetét – kiemelve azt a bő fél évtizednyi időszakot, amikor Szegeden olyan színháztörténeti jelentőségű előadások születtek, mint például az Örök Elektra, a Stációk, a Petőfi-rock vagy a Kőműves Kelemen. A könyvet 2023. október 21-én, szombaton 15 órakor a JATE-Klubban mutatják be.

SZTE_Terem-6

2023. október 18.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem újabb mozgásformákkal bővíti kínálatát. A hallgatók, oktatók és munkatársak így már mintegy ötven különböző sportág közül választhatnak.

Kariko_Katalin_Vigado_S-60

2023. október 18.
13 perc

Egész Magyarország ünnepli legújabb Nobel-díjas tudósait. A biokémikus Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora és Krausz Ferenc, a szegedi ELI-ALPS lézeres kutatóközpontban kísérletező fizikus első személyes találkozásának is tanúi lehettünk. A részletes sajtóbeszámolókat pillanatképekkel egészítjük ki a Pesti Vigadóból.

szte_mernoki_kar_power_belt_borito

2023. október 17.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara és a Power Belt Kft. október 12-én írta alá a szerződést, amely az együttműködést biztosítja a jövőben a két intézmény között. Prof. Dr. Bíró István dékán és Komjáti László ügyvezető igazgató beszélt a megállapodás előnyeiről.

Reménysugár Alapítvány, adományátadó SZTE

2023. október 17.
3 perc

Az ötödik alkalommal megrendezett Nyújts kezet Jótékonysági Motoros Felvonuláson összegyűlt összegből, több mint 3 millió forintból, három darab Mindray Monitort vásárolt a Dél -Alföldi Motoros Egyesület a „Reménysugár” a Dél-alföldi Haematológiai és Onkológiai Gyermekbetegekért Alapítványnak, amely az eszközöket a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központnak adományozta.

Magyarazat_mindenre2

2023. október 17.
2 perc

Már megtekinthető a mozikban Reisz Gábor legújabb alkotása, a Magyarázat mindenre. Október 10-én közönségtalálkozót tartottak a Belvárosi Moziban, ahol a film rendezőjével és operatőrével beszélgetett Sághy Miklós, a Szegedi Tudományegyetem Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékének vezetője.

Koszorúzás a MEFESZ-emlékműnél 2023. október 16-án

2023. október 16.
9 perc

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása, valamint helye az oktatásban” – ezzel a címmel rendezett konferenciát és megemlékezést a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) megalakításának 67. évfordulóján a Szegedi Tudományegyetem 1956-os Emlékbizottsága. Az előadások 1956 társadalomtörténeti kutatásaiból kiindulva arra keresték a választ: hogyan kelthető fel a fiatalok figyelme a forradalom története iránt.

informatikai_szakmai_nap_SZTEborito

2023. október 16.
1 perc

Október 20-ig várják cégek jelentkezését a Szegedi Tudományegyetem VI. Informatikai Szakmai Napjára. A rendezvény jó lehetőség arra, hogy a cégek képviselői találkozhassanak a fiatal informatikus generációval.

SBO szeged, rekordkísérlet

2023. október 16.
5 perc

„Ments velünk életet!” címmel elkezdődött a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály szervezésében zajló rekordkísérlet. Az eseménynek 2023. október 16-án, az Újraélesztés Nemzetközi Világnapján a Pick Aréna ad otthont reggeltől egészen késő délutánig. A cél: 10 ezer szegedi általános és középiskolás diáknak megtanítani az újraélesztés technikáját.

neveléstudományi konferencia, SZTE JGYPK

2023. október 16.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar az idei évben ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. A kar és az SZTE JGYPK Alkalmazott Pedagógiai Intézet egy közös szervezésű, kétnapos neveléstudományi konferenciával ünnepelte a kerek évfordulót. A konferencia a hazai pedagógusképzés múltjára és jelenére fókuszált, de betekintést nyújtott a neveléstudomány további rész- és határtudományaiba, mint például az óvodapedagógia, iskola pedagógia, a gyógypedagógia és a szociálpedagógia, vagy a felnőttképzés elméletének és gyakorlatának múltjába és jelenébe.

pexels-photo-221012

2023. október 16.
3 perc

Egyes tanulmányok szerint a Földön minden ember élettartama átlagosan három évvel hosszabbodna, ha minden légszennyezés megszűnne. Különösen komoly probléma ez a városokban, ahol a lakosság „láthatatlan gyilkosa” a magas portartalmú, szennyezett levegő.. A belélegzett por ugyanis légzőszervi, valamint szív- és érrendszeri megbetegedéseket és ebből eredő halálozást is eredményezhet. Emellett emlékezetes, hogy az M1-es autópályán idén márciusban kialakult tömegbalesetet is a levegő magas portartalma (porvihar) miatt hirtelen lecsökkenő látótávolság okozta. A Szegedi Tudományegyetem geográfusai évek óta kutatják a porszennyezés okait, csökkentésének lehetőségeit.

SZTE_BTK_Magyar_Konyvkiadok_Napja

2023. október 16.
3 perc

Hetedik alkalommal rendezi meg a szegedi bölcsészkar nagy múltra visszatekintő eseményét, a Magyar Könyvkiadók Napját. Október 18-19-én, a kar kávézójában, a Café Radnótiban hallgathatnak meg az érdeklődők kötetbemutatókat, de a korábban Esterházy Péter emlékére létrehozott írók-filozófusok felolvasóestre és Beck Zoltán, a 30Y zenekar énekes-dalszerzőjének szerzői estjére is sor kerül. A belépés mindenki számára ingyenes.

20231012-9K2A0889

2023. október 13.
4 perc

Kollégája az Egyesült Államokban ünnepelte a Nobel-díjat, Karikó Katalin viszont fontosnak tartotta, hogy Szegeden, az egyetem és a város közösségével örüljön együtt az elismerésnek. Október 12-i látogatása zárásaként a JATE Klubtól kabrióval vitték a Dóm térre, ahol az SZTE Kémiai Intézetben elfoglalta dolgozószobáját és az erkélyről beszélt az őt ünneplő tömeghez.

Amigos

2023. október 13.
2 perc

Októberben Vida Ágnes, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatója, az Amigos a gyerekekért Alapítvány nagykövete azért kampányol, hogy az Amigos a korábbi öt város mellett Miskolcon is elindulhasson. A nemes cél érdekében Ági 100 darab egyedi mágneses könyvjelzőt készített aquarell technikával, aki pedig legalább 2500 Ft értékű felajánlást tesz, azt az Amigossal közösen egy ilyen könyvjelzővel ajándékozzák meg.

Karikó Katalin Szegeden

2023. október 12.
7 perc

Prof. Dr. Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Nobel-díjas alumnája, 2023. október 12-i látogatásán, miután részt vett a tiszteletére szervezett ünnepi ülésen és válaszolt a sajtó kérdéseire, az egyetem több kiváló kutatójával, valamint magyar és külföldi hallgatójával is találkozott, akikkel szakmai beszélgetést folytatott.

 

1 2 3 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek