Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE GTK hírarchívum  --  GTK 2011. Október

Írország nagykövete tartott előadásokat a Szegedi Tudományegyetemen

JohnDeady

John Deady, Íroszág magyarországi nagykövete két napot töltött Szegeden a héten. Mint mondta, látogatásának fő célja a város megismerése volt, valamint, hogy felvegye a kapcsolatot a Szegedi Tudományegyetemmel.

2011. október 21.

A nagykövetet Pál József Nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes fogadta, a hivatalos program keretében pedig találkozott az Általános Orvostudományi Kar dékánjával, Vécsei Lászlóval. A nagykövet ezután megtekintette az egyetem és a klinikák épületeit is. „Minden nemzetnek más a felsőoktatása, mások a hagyományai, de ami igazán számít, az a hallgatók elhivatottsága, ez minden országban hasonló” – mondta.

Az orvoskaron tanuló ír diákoknak is volt lehetőségük találkozni a nagykövettel. „Mindig jó honfitársakkal találkozni. Öröm látni, hogy keményen dolgozó, fiatal ír hallgatók jól érzik magukat itt, Magyarországon. A szegedi egyetem hírneve vonzza ide őket, és az, hogy az itt szerzett orvosi diplomájukkal azonnal álláshoz juthatnak az egészségügyben, amikor visszatérnek Írországba” – értékelte John Deady az SZTE-n szerezhető végzettség nemzetközi munkaerő-piaci értékét.

Látogatásának első napján a nagykövet előadást tartott a Gazdaságtudományi Kar aulájában A "kelta tigris" felemelkedése és bukása, legendák és valóság címmel. A teltház előtt tartott prezentáció a korábban virágzó és megállíthatatlannak tűnően növekvő ír gazdaság megtorpanásáról, e visszaesés okairól és az ír kormány válságkezelő megoldásairól szólt, rengeteg kérdésre ösztönözve a főleg a kar diákjaiból álló hallgatóságot.

Szegedi tartózkodásának második napján a nagykövet a Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézetében tett látogatást, itt Fenyvesi Anna intézetvezető köszöntötte és vezette körbe John Deady-t, aki leginkább az ír irodalom oktatása iránt érdeklődött. A nagykövet utolsó programja a bölcsészkar angol szakos hallgatóinak tartott előadás volt. „Jó újra és újra meggyőződni róla, hogy az ír kultúra és irodalom ismert Magyarországon és a világban, hogy egyetemeken tanítják” – mondta.

„Nagyon eleven, intelligens, elkötelezett és elragadó fiatal emberek tanulnak itt” -- így összegezte John Deady a szegedi hallgatókról és az egyetemi közösségről szerzett benyomásait.