Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE GTK hírarchívum  --  GTK 2013. Május

Urbán László: Az állam szerepe a gazdaságirányításban

gtk_ecodemia_logo_rgb1

Urbán László, az Ecodemia rendezvénysorozat második meghívottja az előadás címében szereplő paradoxon magyarázatával kezdte - feltéve a kérdést, hogy az állam szerepe a gazdaság irányításában vagy inkább a gazdaság önálló működésének biztosításában keresendő-e.
2013. május 16.

“Az állami gazdaságszabályozás okai új indokokkal bővültek” - emelte ki a korábbi pénzügyminiszter-jelöltként is számon tartott közgazdász, hiszen a viselkedési közgazdaságtan eredményei, a korlátozott racionalitás és a politikai elitek haszonmaximalizáló preferenciái is lassan bekerülnek a közgazdaságtani modellekbe, gondolkodásba. Amíg a világban nincs egyetértés abban a kérdésben, hogy mi is okozza az aktuális válságot, globális egyensúlytalanságok vagy rossz monetáris politika, addig a megfelelő válságkezelő modellek is váratnak magukra, így az állam optimális szerepvállalását is nehéz megtalálni. Nem adható ezáltal egykönnyen válasz a gazdaságélénkítésre vagy megszorításokra épülő gazdaságpolitika dilemmájára.


A számos banknál vezető pozícióban megfordult közgazdász előadásának második felét a politika és a piac viszonyrendszerének szentelte, a magyar vonatkozásokat is kiemelve. “Ma Magyarországon nincs politizálatlan terület” - foglalta össze. A politikai rendszer finanszírozásának átláthatatlansága és a piaci viszonyok politikai preferenciák szerinti átrendezése kéz a kézben járnak. A bürokratikus elosztás kiszorítja jelenleg a piacit - az igazi felteendő kérdés az, hogy a jelenlegi viszonyok között mennyi tere marad egyáltalán a piaci versenynek.


Végh Marcell


29618_cib_logo_740_4004