Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE GTK hírarchívum  --  GTK 2013. Július

EcoCamp 2.0 - A negyedik nap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal köré szerveződött

SAM_0443

A tábor negyedik napján a diákok betekintést nyerhettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkájába. A délelőtti program során az államháztartás szerkezetével ismerkedhettek meg a résztvevők, illetve játékos feladatok segítségével különböző adófajtákról szerezhettek hasznos ismereteket.

2013. augusztus 02.

SAM_0478

A közös reggeli után a NAV kollégái vették át a főszerepet a kar első emeletén. Izgalmasan kezdődtek a feladatok, melyek első része egy asszociációs feladatból állt, majd a táborzóknak bizonyos tárgyi elemeket kellett összekapcsolniuk azok adókötelezettségeik alapján. A játék során kitértek arra, milyen bevételei, illetve kiadásai vannak a Magyar Államnak, melyet mérleg formájában szemléltettek.


SAM_0446

A feladatok között tesztkérdések segítségével igyekeztek az előadók különféle adózással kapcsolatos érdekességeket bemutatni.

Miután a diákok az ebédet követően feltöltődtek, a délután a pénzügyi nyomozók előadásával folytatódott. A bemutatkozó során a szakemberek kitérek a hatáskörükbe tartozó tevékenységeikre, illetve szituációs feladatokkal demonstrálták az éles helyzeteket. A tábor résztvevői megtudhatták melyek a leggyakrabban elkövetett adóügyi bűncselekmények.


SAM_0487A program végén a nyomozók prezentálták, milyen eszközök és módszerek segítségével dolgoznak a gyakorlatban.

„Izgalmas dolgokat tudhattunk meg a pénzügyi nyomozók munkájáról és szemtanúi lehettünk hogyan történik egy igazi elfogás a valóságban.” - nyilatkozta Noémi és Rebeka.

A szálláshelyre visszatérve a szervezők bográcsgulyással várták a diákokat, majd az este a Móra Kollégium képviselői által szervezett vetélkedővel folytatódott.