Lincselés a képeslapokon – Csúri Piroska előadása a BTK-n

„Tegnap ezt a pecsenyét sütöttük”: Lincselés, képeslapok és postai cenzúra a XX. század elején az Amerikai Egyesült Államokban címmel Csúri Piroska PhD-hallgató tart előadást január 16-án az SZTE bölcsészkarán.

A XIX. század végi képeslapokon a mai szemlélőnek meghökkentő témákat is megjelenítettek. Az Egyesült Államokban például akkoriban lincselést ábrázoló képeket nyomtattak a levelezőlapokra. A túlnyomó többségben afroamerikai áldozatok elleni, általában tömeg által elkövetett brutális nyilvános kivégzésekről az amerikai posta tömegében kézbesített fényképeket. Csúri Piroska előadása ezen képeslapok megjelenését, nyilvános forgalmát és hanyatlását követi nyomon. Megismerhetjük a fényképeket mint az adott kor társadalmi értekeiről tanúskodó tárgyi bizonyítékokat, mint társadalmi „üzenethordozókat”. Valamint az is kiderül: az amerikai kormány tulajdonképpen a képeslapok által a civilizálatlannak, barbárnak megbélyegzett szokásokat és szemléleteket próbálta kiirtani.

A rendezvény január 16-án (szerdán) 16 órakor kezdődik az SZTE BTK Angol-Amerikai Intézet III-as termében (Egyetem u. 2., II. emelet).

 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.