Madárbarát egyetem

Környezettudatosan madárbaráttá tették a diákok az SZTE két épülete közti parkot.

madaretetoElső lépésként közel tíz madáretetőt készítettek a Szegedi Tudományegyetem hallgatói az SZTE DiákCentrum programján.

 

Kortárs segítőivel az SZTE Életvezetési Tanácsadó Központjában, népszerű nevén DiákCentrum rendszeresen kézműves foglalkozásokat tart. Szerdánként például a Kreatív Kör nevű programot kínálják a hallgatóknak. A népszerű csoportban legutóbb madáretetőket készítettek a hallgatók.

 

Az SZTE Életvezetési Tanácsadó Központ és a Kreatív Kör szervezői úgy döntöttek, hogy az élvezetes elfoglaltságból hasznos szolgálat is lehet, ezért a résztvevőkkel közösen felajánlották az elkészült munkákat a Szegedi Tudományegyetem számára. Ezzel az intézmény és az egység környezettudatos magatartására szeretnék irányítani a figyelmet, miközben otthonosabbá teszik az universitas környékét.

 

A felajánlott madáretetőket 2013. november 8-án délben feltöltötték eleséggel, és kihelyezték az SZTE Tanulmányi és Információs Központ, valamint a Bölcsészettudományi Kar épülete közötti parkban.

 

Madareteto
Madárbarát egyetem - GALÉRIA


A park csinosítása, azaz a „nyilvános akasztás” a hallgatók részvételével és szeme láttára történt. Az SZTE Médiacentrum fotóriporter gyakornoka, Üllei-Kovács László pedig dokumentálta a környezettudatos akciót.

 

Az SZTE Életvezetési Tanácsadó Központjában már évek óta lehetőséget biztosítanak a hallgatóknak közösségi programokon kikapcsolódni, és kipihenni a szorgalmi időszak rohanását vagy a vizsgaidőszak nehézségeit.

További információ – telefonszám: 544-029, SZTE Életvezetési Tanácsadó Központ:, Kortárs Aid (a kortárssegítők oldala):

 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.