Búcsú Erős Ferenctől (1949–2020)

Mély fájdalommal búcsúzunk Erős Ferenctől, szeretett kollégánktól, mentorunktól, tanárunktól és barátunktól, aki 1992 és 1996 között a Pszichológia Tanszék oktatója, sőt 1992 és 1994 között a vezetője volt. Az ő kezdeményezésének köszönhetően nyílt a szegedi bölcsészkaron pszichológia szak.

Eros_Ferenc

Erős Ferenc MTA doktor, professor emeritus, a magyarországi pszichológia meghatározó alakja, a Thalassa (később Imágó Budapest) analitikus szakfolyóirat alapítója és főszerkesztője, a Magyar Pszichológiai Szemle és a BUKSZ szerkesztőbizottságának tagja valóban iskolateremtő személyiség volt. Mint ahogy Pléh Csaba írja nekrológjában: „egy nemzedéknyi analitikus szociálpszichológust nevelt ki Pesten, Szegeden s főként Pécsett”, de az elméleti pszichoanalízis-kutatás kiemelkedő alakja is volt. A magyar pszichoanalízis történetének és Ferenczi Sándor munkásságának egyszerre tényfeltáró, kultuszépítő és önkritikus kutatásán túl a társadalmi jelenségek analitikus vizsgálatával foglalkozott. Jelentős kutatásokat folytatott a hatalmi struktúrák, az autoritáriánizmus elemzésével, a társadalmi kisebbségekkel, az előítélettel és társadalmi diszkriminációval kapcsolatban. A Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének az Elméleti pszichoanalízis doktori programját vezette.

,,Erős Ferenc lenyűgöző életművet hozott létre, és gazdag tanítványi köre veszi át tőle a stafétabotot.”

Emlékét örökké őrizzük!

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.