BTK Kari nyílt nap

2014. január 25-én, egy havas téli napon tartotta utolsó nyílt napját a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara.

Az érdeklődők elsősorban a BA szakokra, valamint az osztatlan tanárképzésre voltak kíváncsiak.



A felvételi leadási határideje február 15-e. A határidő után beérkező jelentkezéseket már nem fogadja be a rendszer.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.