Szeptember 30-án, kedden a SZAB Székházban bemutatták Csaba László legújabb könyvét.
Csaba László legújabb kötetének bemutatásán a szegedi Gazdaságtudományi Kar két oktatója ismertette a könyvben található gondolatokat. Farkas Beáta intézetvezető egyetemi tanár elmondása szerint egy életpálya tapasztalatainak kikristályosodását ismerhetjük meg az Európai közgazdaságtan témakörét tanulmányozó oldalakon. A könyvvel kapcsolatban hangsúlyozta: fontos, hogy az eljövendő generációt ne félkarúra neveljük, hiszen a matematika, az ökonometria és a társadalomtudományi megközelítés együttes alkalmazása elengedhetetlen. A történetiségtől lecsupaszított közgazdaságtant ugyanis nem lehet gyümölcsözően alkalmazni.
Nagy Benedek adjunktus az író által javasolt európaibb közgazdaságtan fontosságát emelte ki. Az európai szerzők, témák, szemlélet háttérbe szorulása egyre inkább megfigyelhető tendencia. A könyvre hivatkozva elmondta, hogy a történelmet nem elfelejteni kell, hanem a korábbi tapasztalatokat beépíteni. Nagy Benedek szólt a kötet kapcsán a valódi köz-gazdaságtan szükségszerűségéről, hiszen a kutatás nem lehet öncél, valamint a nemzetgazdaság mint a vizsgálódás alapegységének meghatározásáról,.
Végül Csaba László fejtette ki gondolatait a könyvében leírtakon felül. Az mű megszületésével kapcsolatban megtudhattuk, hogy Csaba László saját bevallása szerint csak az ötleteit írta le egy olyan témában, ahol érezhetően „valami nincs rendben, agyalni kellene, hogy hogy is vannak a dolgok”. Konklúzióként leszűrhettük, nem biztos, hogy „ nem mindig kell majmolni, amit mások csinálnak”, hiszen „olyan helyzetben vagyunk, amikor nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne foglalkozzunk a valósággal”.
Diplomaosztó ,Európai Unió ,SZTE ,Szegedi Tudományegyetem ,felsőoktatás ,infláció ,klaszter ,kommunikáció ,konvergencia ,közszféra ,liberalizáció ,marketing ,munkanélküliség ,regionális gazdaságfejlesztés ,regionális politika ,regionális versenyképesség ,szervezeti kultúra ,területfejlesztés ,versenyképesség ,versenyszabályozás ,