Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE GTK hírarchívum  --  GTK 2014. Április

Erőltetett vagy harmonikus növekedés

Kiraly_Julia

Dr. Király Júlia tartott előadást a szegedi Gazdaságtudományi Karon.

2014. április 07.

Dr. Király Júlia 1980-ban végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd 1984-ben ugyanitt doktorált. 1980 és 1982 között a Központi Statisztikai Hivatalnál dolgozott, táblázatkészítéssel és modellezéssel foglalkozott. Ezt követően az Országos Tervhivatalnál helyezkedett el, ahol makromodellezés, gazdasági előrejelzések és háztartási modellek készítése volt a feladata. 1989-ben került a Bankárképző Központhoz, ahol előbb témavezető, később oktatási igazgató, vezérigazgató-helyettes, majd vezérigazgató lett. 19931998-ig tanított a Láthatatlan Kollégiumban, és ebben az időszakban Hannah Arendt díjat is nyert. 2007-2013-ig a Magyar Nemzeti bank alelnöke.

Dr. Király Júlia

Erőltetett vagy harmonikus növekedés

 

Dr. Király Júlia kiemelte, hogy Kornai János műveinek olvasása, elemzése előtt nagyon fontos megértenünk az akkori körülmények milyenségét. Így előadását Kornai permanens vitája a mainstream-mel, a hazai „mainstream” és a hazai reformközgazdaságtan ismertetésével kezdte. Szó volt az új gazdasági mechanizmusról, Jánossy elemzéseiről, valamint a távlati tervezés kísérletéről.

A körülmények megismerése után rátérhettünk 1971. Magyarország gazdaságára és az akkori erőltetet növekedésre. Kornai János már akkor kifejtette, hogy nem elég a növekedés, a harmóniára is szükség van. Ma már ezt nevezzük fenntartható növekedésnek. Az árjelzések jelentőségének kiemelésével Kornai állítása az adott korban egyedülálló. A harmónia tizenkét kritériumának részletes ismertetése után az előadó azt is hozzátette, hogy Kornai kitér arra is, hogy mikor fogadható el a „normális” üteműnél gyorsabb növekedés. Megemlítette még a híres közgazdász növekedési modellről szóló könyvét, amely 1971 után tíz évvel látta meg a napvilágot, illetve a 2011-ben íródott „Gondolatok a kapitalizmusról” című művet is.

 

A rendezvénysorozat többi előadása is elérhető honlapunkon.