Régészet


Szegeden a legjobb!

Törzsképzés

A képzés célja: olyan régész szakemberek képzése, akik a régészet általános ismeretanyagából, a Kárpát-medence régészetének fő korszakaiból, valamint annak segédtudományaiból olyan felsőfokú alapismeretekkel, képességekkel és készségekkel rendelkeznek, hogy képesek legyenek egy muzeológus-régész (MA) irányításával régészeti forrásokat és lelőhelyeket felkutatni, feltárni és részben feldolgozni. Ez tulajdonképpen a régésztechnikusi munkakörnek felel meg. A BA szakirány elvégzését követően mód van arra, hogy a mesterképzés keretein belül kutató régész diplomát szerezzenek. A BA képzésben az elméleti oktatás mellett hangsúlyos szerepe van a gyakorlati oktatásnak is, mely ismereteket egyrészt a tanszéki ásatásokon lehet elsajátítani, másrészt az anyagismereti gyakorlatok többségének a tanszéki gyűjteményünk mellett a budapesti és az alföldi múzeumok régészeti gyűjteményei adnak helyet. A képzés keretén belül három szakirány közül kettőt kell választaniuk a hallgatóinknak.

Őskor specializáció

A Kárpát-medence őskori kultúráival, régészeti jelenségeivel, tárgyi hagyatékával ismerkednek meg a hallgatóink a paleolitikumtól a vaskorig (szkíták, kelták) bezárólag előadások, szemináriumok és anyagismereti órák keretében.

Barbaricum és népvándorláskor specializáció

A Kárpát-medence római kori és népvándorlás kori népeinek (szarmaták, császárkori germánok, hunok, langobardok, gepidák, avarok) történetével, régészeti jelenségeivel, tárgyi hagyatékával ismerkednek meg a hallgatóink előadások, szemináriumok és anyagismereti órák keretében.

Középkor specializáció

A honfoglaláskor, valamint a Magyar Királyság Árpád-kori és késő középkori történetével, régészeti jelenségeivel, tárgyi hagyatékával ismerkednek meg a hallgatóink előadások, szemináriumok és anyagismereti órák keretében.

A szakról bővebben:

http://regeszet.bibl.u-szeged.hu/index.php/oktatas/felvetelizoknek/

http://regeszet.bibl.u-szeged.hu/index.php/oktatas/ba-kepzes/




Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.