Sziládi Hajna első szereplése az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

– Néhány napja mutatták be az Egy csók és más semmi című darabot az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Milyenek a visszajelzések?

– Nagy élmény volt az Újszegedi Szabadtéri Színpadon játszani, korábban a Dóm téri színpadon már léptem fel, de az újszegedi színpadon ez volt az első alkalom, hogy szerepeltem, és be kell vallanom, nagyon megtetszett a hangulata. Ami viszont még fontosabb, hogy szerencsére úgy tűnt, hogy a nézők is élvezték az előadást. Sokan írtak nekem előtte, hogy bár már többször látták a Kisszínházban az Egy csók és más semmit, eljönnek majd a Szabadtérire is, hogy megnézzék ott is, mert annyira szeretik. A családom is eljött megnézni bennünket, ők csak a premiert látták, és az ő visszajelzésük is az volt, hogy az idő múlásával még jobb lett az előadás, ami természetes folyamat, hiszen jó értelemben "belelazultunk" a játékba. És nem utolsó sorban, Barnák László főigazgató úr és Juronics Tamás, az előadás rendezője is elégedettnek tűnt az este végén. Nem utolsó sorban az is fontos visszajelzés volt, hogy több, nézőtéren dolgozó kolléga azt mondta, hogy jól sikerült a Szabadtéris debütálása az Egy csóknak és más semminek. És mivel ők gyakorlatilag az összes előadást látták, nagyon örültem, hogy ezt gondolják.

– Mennyi idő alatt készült el a darab, és milyen akadályokba ütköztek, ha ütköztek egyáltalán?

– Az előadás premierje november 25-én a Kisszínházban volt, amit szokás szerint egy körülbelül 4-5 hetes próbafolyamat előzött meg. Néhány megbetegedést leszámítva (sajnos a COVID19 nem kímélt bennünket sem) más nehézségre nem emlékszem. Minden próbafolyamat küzdelmes a maga módján, ráadásul nekem korábban nem volt hasonló jellegű karakterrel dolgom, de Tamás és a partnereim nagyon segítőkészek és inspirálóak voltak, így az egész időszakból leginkább az önfeledt játék és a sok-sok nevetés maradt meg emlékül. Az újszegedi színpadi szereplés előtt pihenéssel múltak a napjaim, az utolsó egy hétben viszont már újra énekeltem, minden nap, és egy teljes napot próbával töltöttünk.

 Az újszegedi színpadon is nagy sikert aratott a darab.

– Egy zenés darabban nehezebb vagy könnyebb szerepet vállalni?

– Nagyon szeretek zenés előadásokban játszani, és azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy több szerepben is kipróbálhattam magam már ebben a műfajban. Ugyanakkor – nem hivatásos énekesként – nehéznek is tartom ezeket a zenés előadásokat. Remek kihívás, óriási technikai felkészültséget igényel a dalok és a táncok elsajátítása, a hab a tortán azonban nem más, mint, hogy mindezt könnyedén elő tudjuk adni. Mindezek ellenére izgalmasnak tartom a folyamatot, doppingolnak ezek a feladatok. A ritmus egy prózai előadásban is kulcsfontosságú, de zenés daraboknál pláne, és én ezt is élvezem. A zene megy, az ember idegrendszerének és érzelmeinek pedig a próbafolyamat alatt "hozzá kell edződnie" ehhez a zenei ritmushoz, ami kötöttség ugyan, de segít is, hiszen a jó zene "viszi" az embert, és hozza az érzelmeket. Összességében tehát azt gondolom, hogy bizonyos szempontból nehezebb egy zenés darabban játszani, viszont egyfajta segítség is, például az érzelmek kifejezése dalban rendkívül hálás dolog és nagyon hatásos is.

– Egy főszerep minden bizonnyal mindig nagyobb teher – legalábbis én azt gondolom. Erősítse vagy cáfolja meg kérem!

– Szakmailag éppen ezért fontos állomás ez az előadás az én életemben, a felelősség miatt. Tehernek nem mondanám. Az, hogy meg tudok birkózni előadásról-előadásra egy nagy, klasszikus primadonna szereppel, nagyon sokat jelent nekem. Azt érzem, mind szakmailag, mind magánéleti szempontból, hogy egy jó és hasznos találkozás az enyém Annie-ével. Örülök, hogy Szegeden eddig csak olyan feladatokat kaptam, amelyeken keresztül évadról-évadra fejlődni tudtam. Nagy felelősség ezt a szerepet eljátszani és minden egyes előadás előtt van egy pont, amikor elbizonytalanodok, hogy meg tudom-e csinálni, de aztán a színpadra lépve ez az érzés szerencsére elmúlik. Ebben persze sokat segítenek a kollégák is, akikkel nagyon jó együtt játszani. De még az elején vagyok egy – reményeim szerint – nagyon hosszú útnak, amely során bízom abban, hogy sok, hasonlóan szép feladatom lesz, és gyakorolhatom a tudatos színpadi jelenlétet.

Sziládi Hajna főszerepben.

– A Szegedi Tudományegyetem minden évben közönségdíjjal jutalmazza a Szegedi Nemzeti Színház művészeit. Idén ön, Gömöri Krisztián és Borovics Tamás kapta a legtöbb szavazatot. A díjakat a színház évadzáró társulati ülésén adta át Tajti Gabriella, az SZTE NKI Kulturális Iroda vezetője. Hogyan fogadta a hírt?

– Kiugrottam a bőrömből! Ez életem első közönség díja és egyúttal az első díjam is itt, Szegeden. Nagyon jól esett a pozitív visszajelzés! Ezen a pályán minden a pillanat műve és művészete, ezért nagyon boldog vagyok, ha a közönség értékeli ezeket a pillanatokat. Így lesznek maradandók az emlékek. Nem utolsó sorban pedig hatalmas lendületet is adott az előttem álló időszakra. Köszönöm, hogy ennyien szavaztak rám!

– Ez azt is jelenti, hogy kulcsszereplője lett a szegedi életnek, a szegedi kultúrának. Ezzel hogyan sikerül megbirkóznia?

– Jó érzés ezt megtapasztalni. A kezdetektől fogva érzem a közönség szeretetét, de az elmúlt két évben egyre több kedves mosolyt, gratulációt kaptam az utcán járva-kelve, több helyen felismertek és ez is mind olyan visszaigazolás, amelyből úgy tűnik, jól csinálom a munkámat. Nagyon szeretem a tapsrendeknél keresni az arcokat, tekinteteket, szerencsére sokan visszanéznek rám. Úgy érzem, hogy a szegediek nagyon szeretik a színházukat és a színészeiket, ezért örömmel és egyúttal felelősséggel igyekszem szolgálni ezt a közönséget. Ráadásul nagyon szeretem ezt a várost. Igyekszem olyan módon is a szegedi kultúra kulcsszereplője lenni, hogy részt veszek a különböző rendezvényeken, kulturális programokon nézőként vagy éppen drámafoglalkozást tartok.

 Az SZTE polgárai szerint Hajna a legjobb női színésznő a városban.

– És végezetül, milyen tervek állnak ön előtt, jut majd idő a pihenésre is?

– Igen, szeretek utazni, sőt, ha tehetném, szabadidőmben csak a világot járnám. Egy olaszországi nyaralást már sikerült beiktatni, augusztus második felében pedig, egészen évadkezdésig a pihenésé lesz a főszerep. Szeretnék szórakozni, fesztiválozni, vízparton lenni és persze időt tölteni a szerelmemmel, a barátaimmal, a családommal és a kiskutyámmal. Egyelőre viszont most a tavaly bemutatott Chicagóra próbálok, amelyben újra láthatnak majd a nézők a Dóm téren, augusztusban, Mona szerepében. A színházi munkáim mellett drámapedagógiai foglalkozásokat is tartok időnként, és már volt nyáron két ilyen alkalom. Kállai Ákos, a Szegedi Nemzeti Színház Kooperáló nevű, színházpedagógiai alkotóterének vezetője egyre több csoportot bíz rám, amiért nagyon hálás vagyok neki.

Pósa Tamara

Borítókép: Sziládi Hajna első szereplése az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok - Tari Róbert