Bezár

Hírarchívum

IMG_0564

Akit máig haza vár a táj, amiből kinőtt, mint a fatörzsből gyönge ága – Radnóti Miklós Emléknap

Akit máig haza vár a táj, amiből kinőtt, mint a fatörzsből gyönge ága – Radnóti Miklós Emléknap

2022. május 06.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem egykori diákja, Radnóti Miklós születésnapjának alkalmából emléknapot tartottak. Délután egytől, hajnali egy óráig tartó versolvasással, kiállítással, emléksétával, dokumentumfilm-vetítéssel tisztelegtek a programon résztvevők a költő emléke előtt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Radnóti Nap, már a Vers Délben program keretében elkezdődött, hiszen a Tóth Péter Lóránt versvándor az ünnepelt 1931-ben íródott Most fölfújom... című versét szavalta a rektori hivatal épülete előtt. A verseben néhány dolgot szeretett volna elmondani, de a maga lényével és életével mindent elmondott.

Az emléknapot hivatalosan 13:00-kor, Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja nyitotta meg, aki elmondta, hogy Radnóti Miklós a kedvenc költője és a Köszöntsd a napot című verssel nyitotta meg Radnóti egytől egyig című programot.

IMG_0541

A programon résztvevők délután egy órától hajnal egyig, a SZTE központi épülete előtt felolvasták a költő összes versét. Többek között részt vettek a Klebelsberg Könyvtár munkatársai, az Universitas Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Egyetemi Színház tagjai.

Az emléknapon egy másik híres költőről elnevezett épület elől az Öt évet laktam városodban címmel emléksétára invitálták az érdeklődőket. A sétán az ifjú költő ötéves szegedi tartózkodásának helyszíneit járhatták be. Olyan helyeket látogathattak meg, ahol a költő is élt, alkotott vagy ahol szabadidejét töltötte. Az irodalomtörténeti emléksétán, a költő ide kötődő verseivel színesítették a barangolást. A séta legizgalmasabb pontja, amikor megismertük, hogy két rendben is, szeméremsértés és a vallásgyalázás vádjával, alaptalanul állt bíróság előtt. A történet érdekessége, hogy az 1931 márciusában 500 példányban megjelent Újmódi pásztorok éneke című verskötete közül 400-at a rendőrség lefoglalt és megsemmisített.

Ot_evet_laktam_varosodban

Egy kiállítással megemlékezett a Szegedi Tudományegyetem alapításának 440. és Szegedre költözésének 100. évfordulójáról is. Az Egyetem ecsettel címet viselő tárlat megnyitójával tisztelegett az egyetem a fennállása előtt. Sonkodi Rita, egyetemi adjunktus és festőművész, az egyetem ikonikus épületeiről, embereiről és tárgyairól készített festményeket. Ahogy a művész fogalmazott: „Az itt kiállított festmények adjanak méltó tiszteletet elődjeinknek, és próbáljuk meg emléküket megidézni és örökké megőrizni.” A kiállítás, az emléknaphoz méltó módon csatlakozott.


Galeria_a_kiallitas_megnyitorol
Galéria a kiállításról


-A mai este a tehetség ünnepe: ünnepeljük Sonkodi Ritát, kiváló kollégánkat, együtt emlékezünk neves költőnkre a Radnóti Miklós Emléknappal, valamint elismerjük a művészetekben tehetséges hallgatóinkat, a Kulturális Iroda által meghirdetett művészeti versenyek és alkotói pályázatok győzteseit is – emelte ki Prof. Dr. Rovó László megnyitó beszédében.

IMG_0871

Az SZTE Kulturális Iroda által kiírt művészeti pályázatok, mint az Egyetemi Vers- és Prózamondó Verseny, Egyetemi Verspályázat, Egyetemi Élményesszé Pályázat, Egyetemi Zenei Verseny, Grafikai Pályázat elismerése képpen a díjazottak rektori oklevélben részesültek, névsoruk itt olvasható.

IMG_1038

Az est további részében Tóth Péter Lóránt, aki végig járta utolsó útját a költőnek Bortól Abdáig, a REÖK Stúdiószínpadán 18 óra 30 perckor, a „Lélek vagyok, élni szeretnék!” – Krónika Radnóti Miklós utolsó hónapjairól című előadásával, a Bori notesz és a költő más versei alapján érzékeltette Radnóti Miklós utolsó napjait. Az előadáshoz szorosan kapcsolódva pedig a REÖK Zöld szalonjában 20 óra 30 perctől a Radnóti nyomában címmel, a versvándor útjáról készült dokumentumfilmet láthatták az érdeklődők.



A REÖK programjaira sokan voltak kíváncsiak és a 60 perces dokumentumfilm után, még fél órán át faggaták a versvándort. „A vetítés legszívszorítóbb pillanata, amikor a vándor elér Abdára a vesztőhelyre, ott éreztem a kézzel fogható gyászt” – árulta el az egyik néző.

A versvándor azt is elárulta, hogy megnyugtató volt az, hogy őt mindenhol szeretettel várták és tudta, hova megy és mikor étkezik meg. A séta során azonban borzongott attól a gondolattól, hogy a költő abban a reményben menetelt, hogy haza várják és egyszer haza jut.

A vetítéseket követően a maratoni versolvasás, A Radnóti egytől egyig program a végéhez közeledett.


Radnoti_egytol_egyig
Radnóti egytől egyig képgaléria


A hihetetlen életmű utolsó, szívszorító műveit, mint az ismert négy Razglednicát vagy a Nyolcadik eclogát a program során a késői óra ellenére fegyelmezetten és tisztelettel olvasták az SZTE Rektori épülete előtt.

A Szegedi Tudományegyetem méltó emléket állított annak az embernek, aki az emberiség legsötétebb órájában is képes volt, nyomdakészen hexameterekben, közölni érzéseit és ezáltal a magyar irodalom csúcsára felkerülni, miközben az embertelenség legszörnyűbb poklában ember maradt.

SZTEinfo – Kovács-Jerney Ádám

Fotó: Bobkó Anna és Kovács-Jerney Ádám

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek