Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

TDK  --  "Miért kezdtem bele a TDK-ba?"

TDK — Fekete Boglárka

2014. május 19.

HírekIntézményi fordulókDolgozatok feltöltéseKari TDK kiválóságokLetöltések
„Miért kezdtem bele a TDK-ba?”A GTK OTDK sikereiGalériaGYIKTDK-pályázatok

Fekete Boglárka, OTDK Különdíj (2013)

Mindig is érdekelt a tudományos világ, így egyértelmű volt számomra, hogy egy országos versenyen is megmérettessem magam. Legfőképpen a kíváncsiság és a tudásvágy hajtott, viszont a legnagyobb motiváció témavezetőm, dr. Pelle Anita támogatása volt. A témaválasztás számomra egyszerű volt, hiszen jogi és gazdasági tanulmányaim során szerzett tudásomat egyszerre kívántam kamatoztatni, így az Európai Unió versenyszabályozása témát választottam. Már maga a témában való kutatás is nagyon érdekes volt, számos új információhoz jutottam, amely kiegészítette az oktatás során szerzett ismereteimet. A TDK és az OTDK során mind a bírálóktól, mind a többi résztvevőtől számos konstruktív észrevételt kaptam, amelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy előadói készségeim, tudományos megközelítési módszereim fejlődjenek.

Úgy vélem, hogy az OTDK-n való részvétel és az azt megelőző felkészülési folyamat méltó kiteljesedése volt az egyetemen eltöltött éveimnek, továbbá remélem, hogy sikeres kezdete lehet jövőbeli tudományos tanulmányaimnak.