Bezár

Hírarchívum

epulo_klinika_kiemelt

Megújuló energiaforrások segítik az új klinika gazdaságos működtetését

Megújuló energiaforrások segítik az új klinika gazdaságos működtetését

2013. április 03.
3 perc

Környezetbarát technológiát és megújuló energiaforrásokat is hasznosít majd a most épülő új klinika Szegeden. A jelenleg elérhető leghatékonyabb energiatakarékos technológiákat alkalmazzák a 265 ágyas tömbnél.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

IMG_7121_szteAz új klinikai tömb beruházásáról negyedévente sajtóreggelin számol be a projektmenedzsment és a kivitelező konzorcium, ezúttal 2013. április 3-án az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöki tanácstermében kapott tájékoztatást a helyi média. Elhangzott, a kivitelezés megfelelő ütemben halad. A környezetbarát, zöld szemléletet maximálisan érvényesítendő a 265 ágyas klinika – mely az „Infrastruktúra-fejlesztés a szegedi egészségpólusban” című, TIOP-2.2.7-07/2F/2-2009-0008 azonosítószámú projekt keretében uniós támogatással mintegy 12,3 milliárd forintból valósul meg – környezetbarát technológiát és megújuló energiaforrásokat is hasznosít majd.

 

– A lapos tetős épületet 85 százalékát zöld tető fogja befedni, így csökken a hűtési-fűtési energiaigény, gazdaságosabbá válik a fenntartás. A homlokzati nyílászárók előtt lamellás, az előcsarnok feletti üvegtetőn textil-, a déli épületszárnyak között feszített ponyvás árnyékolókat alkalmazunk a hőenergia-ellátás optimalizálása érdekében. Az új tömb termálvíz fogadására is alkalmas lesz, azaz fűtésre lényegesen kevesebbet kell majd fordítani, a melegvíz-ellátást pedig a tetőn elhelyezett napkollektorok segítik. Az épület külső térelhatároló szerkezetei 20 centiméteres ásványgyapot hőszigetelést kapnak, s az ablakok nyithatóságát is biztosítva mesterséges hővisszanyerőket telepítünk – mondta el Tapasztó Sándor projektvezető.

 

IMG_7115_szteAz építkezés jelenlegi állását, valamint a további feladatokat a kivitelező FERROÉP-AKTÍV Konzorcium vezetője, Nemesi Pál ismertette. – A szerkezetépítési munkák befejeződtek, a válaszfalrendszerek elkészültek, kiépítettük a légtechnikai rendszert, s megtörténtek az épületgépészeti, elektromos szerelési munkák is. Most a felület-előkészítés, glettelés, festés, az álmennyezet-készítés, a gépészeti berendezések beszerelése van napirenden. Zajlik a modern panelműtőblokk létesítése, illetve napokon belül megkezdődik a hidegburkolati kivitelezés. Az épületben vegyes burkolat lesz, kő, üveg, valamint a homlokzaton nemesvakolat. Ennek munkálatai április végén indulnak, s a tervek szerint három hónapon át tart a felállványozás – tudtuk meg. A szakember kijelentette: 2013. augusztus végére készen állnak majd a műszaki átadásra, mely több hetet vesz igénybe. Az előttünk álló hónapokban – fogalmazott – a legkomolyabb kihívást a műszerparkot illető orvosszakmai egyeztetések jelentik majd a kivitelezőnek.

 

Tapasztó Sándor arról is szólt, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek már mintegy 2 milliárd forintnyi orvostechnológiai eszközbeszerzésre van aláírt szerződése (panelműtők, sebészeti vágóeszközök, endoszkópok, műtéti eszközök stb.). Jelenleg folyik a képalkotó és a labortechnikai berendezések, valamint az informatikai eszközök beszerzése. Mindemellett a további tervezett beszerzések értéke is körülbelül 2 milliárd forintra rúg. Nagy hangsúlyt fektetnek az információbiztonsági rendszer kiépítésére. – Eddig mintegy 9,6 milliárd forintnyi szerződést kötött meg az egyetem, ami a teljes beruházás közel 80 százaléka. A további kontraktusok aláírása a következő hónapokban történik meg – tudatta.

 

Végezetül hozzáfűzte, a projekt tavaly 72 millió forint vissza nem térítendő kormányzati önerő-támogatásban részesült, az idén pedig körülbelül 195 millió forintra pályáztak, a kérelem elbírálás alatt áll.

 

SZTEinfo


A hivatalos sajtóközlemény itt letölthető

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek