Bezár

Hírarchívum

SZTE: összesen 7235 gólya

SZTE: összesen 7235 gólya

2012. augusztus 30.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetemre az első körben 6584, a pótfelvételis fordulóban 651 diák jutott be. A gólyák száma a múlt évhez képest 16 százalékkal csökkent. Az országos trend: a jelentkezők száma 19 százalékkal marad alatta a tavalyinak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

7 karon nőtt, 5 karon csökkent a gólyák száma a múlt évhez képest, így összesen 1369 elsőssel kevesebb hallgató kezdi meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen. Az országos trendekhez képest jobb felvételi időszakot zárt az SZTE.

Az első körös általános eljárásban az ország felsőoktatási intézményeibe több mint 110 ezren adták be jelentkezésüket, a felvételizők 72 százaléka kezdheti el tanulmányait. Tavaly 69 százalékos volt a bejutási arány.

Az SZTE-t az első körben első helyen jelölte meg az ide jelentkezők 53 százaléka, vagyis 8421 fiatal. Az első helyes jelentkezők 78 százaléka – összesen 6584 diák –, majd a második, a pótfelvételis körben a további 787 jelentkező közül 651 (83 százalék) nyert felvételt. (Tavaly a pótfelvételin jelentkezők 86, míg 2008-ban 93 százaléka tanulhatott tovább a Szegedi Tudományegyetemen.)

16538 diák jelentkezett a két felvételis körben továbbtanulni a szegedi egyetemre, közülük 7235 jutott be (tavaly 8604). Összességében a múlt évhez képest 16%-kal kevesebb elsős fiatal kezd tanulni a szegedi egyetemen.

Ennek ellenére 7 kar növelte hallgatói létszámát. Így például az SZTE Gazdaságtudományi Kara – a kari vezetés erőfeszítései, a vállalati és helyi ösztöndíjak hatására – még növelte is gólyái számát: tavaly 505, idén 517 az első éves. Jelentősen több az elsős például az SZTE Gyógyszerésztudományi Karán (a tavalyihoz képest 150%), Zeneművészeti Karán (138%), Fogorvostudományi Karán (119%), Mérnöki Karán (103%). Vesztett a gólyák múlt évi számából 5 SZTE-kar: a társadalomtudományokat oktató karok közül például a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar 40%-kal kisebb létszámmal indíthatja az első évfolyamot.

– Kevesebb fiatal jelentkezett továbbtanulni az egész országban, mert a felsőoktatást elérte a demográfiai hullámvölgy, illetve gazdasági nehézségek is jelentkeztek – magyarázta a számokat Homoki-Nagy Mária. Az SZTE oktatási rekorhelyettese hozzátette: a Tisza-parti universitas iránt érdeklődők számát negatív irányba befolyásolta, hogy a kormány itt csökkentette az állami ösztöndíjak számát: ami tavaly 5754 volt, idén 4721 lett, miközben például a GTK és az ÁJTK jogász szakja egyetlen állami támogatottságú helyet sem kapott. A rektorhelyettes tapasztalata szerint az állami támogatottságú helyekre felvettek és a beiratkozottak száma közel azonos, ám az önköltségi díjas képzéseken 5-10 százalékos a lemorzsolódás - szaktól függően – az első szemeszter végére.

Az országos trend szerint az államilag finanszírozottak aránya a tavalyi szint 76 százalékára esett vissza. A Szegedi Tudományegyetemen azonban az országos átlaghoz képest kisebb mértékű a csökkenés, az államilag finanszírozottak száma a tavalyi létszám 82 százaléka. A jelentkezők száma a 2011-es adatokhoz viszonyítva 85 százalék volt, a felvetteké 84 százalék. Az államilag támogatott képzésekre felvettek alapján 82 százalék – itt listavezető is az SZTE, ugyanis a DE 80, az ELTE 78, a PTE 75 százalékot teljesített.

SZTEpress

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek