EDUCATIO_Elso_Nap_S

2024-ben is jelen van az SZTE az Educatio kiállításon

Már az első napon, január 11-én is nagyon sok látogató kereste fel az SZTE standját az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, amelyet szombatig látogathatnak a felsőoktatás iránt érdeklődők Budapesten, a Hungexpón.

Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást 2024. január 11-13. között tartják a Hungexpo A pavilonjában (1101 Budapest, Albertirsai út 10.) A rendezvény célja, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre, összekötve a hazai és külföldi felsőoktatási intézményeket a diákokkal, oktatókkal és a szülőkkel. A szakkiállításon 45 hazai felsőoktatási intézmény mutatkozik be.


EDUCATIO_Elso_Nap_Web
Minden fontos információt megtudhatnak az érdeklődők az SZTE-ről az Educatio kiállításon. Képgaléria: Sahin-Tóth István

Minden évben részt vesz az Educatio kiállításon a Szegedi Tudományegyetem. Magyarország legjobb egyetemének képviselői idén a HF15-ös standnál várják az érdeklődőket, hogy első kézből adjanak választ a felvételivel kapcsolatos kérdésekre. Az első nap tapasztalatai alapján a legtöbben az ösztöndíjakról, a kollégiumokról, a külföldi kiutazási lehetőségekről és a szegedi hallgatói életről érdeklődtek a központi pultnál. Az egyes karok standjainál a felvételi követelményekre és a különböző hallgatói támogatásokra, szolgáltatásokra voltak kíváncsiak. Az egyetem hallgatói örömmel osztják meg személyes tapasztalataikat akár a tanulmányaikról, akár a hallgatói életről, akár a diplomát követő jövőképről legyen szó.

Aki ellátogat az SZTE standjához, mindent megtudhat a pezsgő szegedi diákéletről, a tehetséggondozási programokról, a nemzetközi ösztöndíjakról, a szociális juttatásokról, a kulturális és sportolási lehetőségekről is. Emellett az érdeklődők megismerhetik az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat munkáját, a SZTEsók, a Coursera és a EUGLOH program előnyeit. A továbbtanulás előtt állók kézhez vehetik az egyetem 2024/2025-ös tanévre szóló felvételi kiadványát, a legaktívabbak pedig SZTE-s ajándékokkal gazdagodhatnak.

SZTEinfo

Fotó: Sahin-Tóth István


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Mato_Gabor_kicsiMátó Gábor – BTK, kommunikáció-és médiatudomány

Orosházáról jöttem Szegedre, mivel nagyon jó és biztató információkat kaptam az egyetemről és a városról az ismerőseimtől. Az SZTE BTK Kommunikáció-és médiatudomány szakjára jelentkeztem, ahol most vagyok elsőéves. Újságíró szeretnék lenni, és az egyetem szakmai lehetőségeinek köszönhetően már most, a tanulmányaim elején, ezen a területen lehetek gyakornok.


FelsoDorottyaFelső Dorottya- SZTE-BBMK

A zenei oktatás miatt jöttem Szegedre. Már középiskolásként is itt tanultam a SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnáziumban és nagyon megszerettem Szegedet. Egyértelmű volt, hogy a Szegedi Tudományegyetemet választom. A zongoratanárnőmmel már majdnem 10 éve dolgozunk együtt. Az ő személye szakmailag és emberileg is meghatározó számomra. Szeged az otthonommá vált, hisz minden barátom itt él és sok emlék köt ide.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.