Kiemelt_informatika_rangsoron_SZTE

Az informatikatudományi rangos listára is fölkerült az SZTE

A Times Higher Education (THE) legfrissebb tudományterületi listáján is szerepel az SZTE. Az informatika területén a világ legjobb 749 felsőoktatási intézményét rangsorolták idén októberben, melyek közé az SZTE is bekerült a 601+ helyen, egyetemben egy másik magyar egyetemmel.

A szeptemberi világrangsor után októberben közzétette legfrissebb tudományterületi ranglistáját a Times Higher Education (THE). Az informatikai tudományok területén az SZTE először ért el helyezést a rangsorban, így jelenleg az egy másik magyar egyetemmel, az ELTE-vel közösen foglalhatja el a 601+ helyezést.

 

A THE tudományterületi listáján a világ 749 legjobb egyetemét és felsőoktatási intézményét sorolta fel idén októberben. A rangsort 5 mutató alapján állítják fel évről-évre. Figyelembe veszik az oktatást és tanulási környezetet, a kutatást, az idézettséget, a nemzetközi karaktert, és a tudástranszfert. Ezek a mutatók ugyanazok, mint a World University Rankings esetében, csak más a súlyozás. Ezen a Computer science listán nagyobb a súlya az ipari bevételeknek, az oktatói és kutatói reputációnak, s valamivel kisebb a szerepe a publikálással kapcsolatos aktivitásnak, míg a nemzetközi mutatók súlya megegyezik.

 

A teljes lista elérhető a THE weboldalán.

 

SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Momen BadarnaMomen Badarna – ÁJTK – international relation

Elsősorban az egyetem nyújtotta ösztöndíj miatt jöttem Szegedre Palesztinából. Miután jobban utánanéztem a képzésnek, megtaláltam, hogy a Szegedi Tudományegyetem világviszonylatban is a legjobb 100 egyetem között van. Ezután nem volt kérdés, hogy én is itt szeretnék tanulni. A város is nagyon szép és igazán diákbarát.





Balogh_LaszloBalog László - ETSZK, gyógytornász

Világ életemben az egészségügy iránt vonzódtam. Talán ezért jelentkeztem először biológia szakra, ami nem vált be. Később gyógymasszőrködéssel foglalkoztam, ott ismertem meg nagyon sok olyan embert, akik az SZTE ETSZK gyógytornász szakára járnak. Megtetszett a tudás, amit ők képviselnek, ezért eldöntöttem, hogy én is ide akarok járni. Azért a Szegedi Tudományegyetemet választottam, mert itt olyan gyakorlatorientált a gyógytornászképzés, mint sehol máshol az országban. A gólyatábor és kari bulik is nagyon jók, összességében mindennel meg vagyok elégedve.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.