Nagy számban jelentkeztek elsőévesek az Egyetemi Vers-és Prózamondó Versenyre

Az idei évben is nagy volt az érdeklődés a hallgatók körében az NKI Kulturális Iroda versmondó versenye iránt. A jelentkezők között találni elsős egyetemistákat, de visszatérő hallgatók is vannak a mezőnyben. Az irodalom jegyében telik a november 25-én 17 órakor kezdődő verseny az egyetem központi épületében.

A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Irodája által meghirdetett Vers- és Prózamondó Versenyen a tehetséges SZTE-s hallgatók évről évre élnek a lehetőséggel, hogy bemutatkozzanak a közönség előtt. Idén sem lesz ez másképp.


A jelentkezők két általuk választott verssel, vagy prózával pályázhattak, amelyek közül az egyiknek lehetőleg kortárs szerző művének kellett lennie. Az így kialakult kortárs arcképcsarnokban találunk verseket Tóth Krisztinától kezdve Kányádi Sándoron át egészen Térey Jánosig. A kortársak mellett olyan kanonizált szerzők művei is megszólalnak, mint Kosztolányi Dezső, Pilinszky János, vagy az egykor a szegedi egyetemen tanuló Radnóti Miklós.


Összesen huszonhat SZTE-s hallgató jelentkezett a versenyre. Többségük versmondás kategóriában indul, de találunk a mezőnyben próza, sőt mesemondó fiatal egyetemistát is. A versenyzőknek közel a fele elsőéves, ami bizonyítja, hogy Szegedre minden évben szép számmal érkeznek a kultúrát kedvelő fiatalok. A hallgatók rangos szakmai zsűri előtt mutatkoznak be november 25-én, 17 órától. A zsűri elnöke Barnák László a Szegedi Nemzeti Színház Igazgatója.


Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak délután öt órai kezdéssel a Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri központi épületében.


SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


mendezMatheus Vasconcelos Goes Mendes – ÁOK: orvos

Brazíliából érkeztem, de nagyon otthonosan érzem magam Szegeden. Rengeteg hasznos tudásra tettem itt szert, amihez a jól felszerelt laborok és a modern könyvtári környezet is hozzájárult. A város nyüzsgő mégis biztonságos, jó az életminőség és minden segítséget megkapunk a beilleszkedéshez. Legyen szó tanulmányi ügyintézésről vagy szálláskeresésről.



Major NoemiMajor Noémi – TTIK, molekuláris bionikai mérnök

Azért jelentkeztem az SZTE-re mert az országban csak két egyetemen érhető el a molekuláris bionikai mérnök szak. Mivel Szeged egyetemi város, így ezért választottam inkább Szegedet. És milyen jól is tettem! A tanároknak nagyon jó hírük van, kedvesek, segítőkészek és fiatalok. A képzés rendkívül gyakorlatias, sokszor van laborgyakorlatunk, ami igazán hasznos lesz majd a jövőben. A sok gyakorlat miatt pedig teljesen más a képzés, érdekes és izgalmas.





További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.