nyito_SZTE_utcabal

Több száz fiatal az Érettségit Záró SZTE Utcabálon

Hatalmas színpad, nyüzsgő fiatalok és kék plasztik kártyák – ez jellemezte a július 3-i Érettségit Záró SZTE Utcabált. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak és leendő gólyáinak kulturált szórakozásáról – többek között – a Brains zenekar és a SunCity Brass gondoskodott.

Az SZTE június végén indult „SZinTE SZTE” kampányának célja, hogy a most érettségizett középiskolás diákoknak megadja a lehetőséget, hogy még az egyetem előtt megtapasztalhassák, mi vár rájuk szeptembertől elsőéves szegedi hallgatóként. Természetesen nem az előadói termekben vezetik körbe, sokkal inkább az iskolapadon kívüli tevékenységekre készítik fel őket.


SZTE_utcabal


A diákok postai levélben kapták meg az SZTE+ kártyájukat, amivel jogosultak a július 12-ig tartó kampány ideje alatt élvezni minden nap egy kedvezményt vagy programot. A kedvezmények soraiban helyet kapott a legtöbb egyetemista törzshely, a TIK Café, a Nyugi Kert és a Campus, de olyan programokon is részt vehetnek a leendő hallgatók, amik az egyetemista életre készítik fel őket: a Bulikonyhán például 500 forintból főzhetnek olyan ételeket, amelyekhez egy kollégiumi szoba felszereltsége is elegendő, és még táplálók is.


Utcabal
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetőek.


Július 3-án délutántól este tíz óráig a leendő egyetemistáktól volt hangos a belváros. A kampány fő programján, az Érettségit Záró SZTE Utcabálon felléptek Gömöri Eszter és Nagy Sándor slam poetry előadók, a SunCity Brass és a Brains is. A leendő hallgatók az egyetemi karok képviselőinek feltehették kérdéseiket, hozzájuk a későbbiekben is bátran fordulhatnak majd.


SZTE_utcabal2


A programsorozat nem ért ezzel véget, egészen július 12-ig van lehetőségük a diákoknak belekóstolni a hallgatói életbe. A kedvezményekről és programokról bővebb tájékoztatást a szinte.szte.hu weboldalon és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Felvételi facebook oldalon találhatnak.


SZTEinfo

Fotó: Kósa Boglárka


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Linka_KrisztinaLinka Krisztina - TTIK, földrajz

Hogy miért pont Szegedet választottam? Tudom, hogy a Szegedi Tudományegyetem elég jó hírű nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten is. Emellett nagyon sok ismerősöm ezt az egyetemet választotta, és szerettem volna a közelükben maradni. Földrajzszakosként fontosak voltak számomra a város természeti kincsei: a Tisza és a határtalan Alföld. A szülővárosomban, Baján szintén van egy folyó, számomra nagyon fontos, hogy a város víz mellett legyen. A szakomon természettudományokat és társadalomtudományokat tanulok, mindkettőt szeretem, de majd a természettudományok irányába szeretnék specializálódni.




Monori CsengeMonori Csenge – BTK – néprajz

Azért jelentkeztem Szegedre, mert az SZTE egy nagyon kiemelkedő és jó hírű egyetem. Az oktatás rendkívül színvonalas. Nagyon szeretek ide járni, mert sok rendezvény szól a hallgatóknak, amelyeken igazán jól ki lehet kapcsolódni a tanulás mellett is. Nálunk különösen jó a közösség is, tanulás szempontjából nagyon segítőkész mindenki.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.