inf_diakolimpia

Szegeden rendezik 2023-ban a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát

A Szegedi Tudományegyetem, a Digitális Jólét Program, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közös pályázatát ítélte legjobbnak a döntőbizottság, így Magyarország rendezheti 2023-ban, Szegeden a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát (International Olympiad in Informatics).

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát, amely az egyik legrangosabb tudományos diákverseny egyike, 1989-ben rendezték meg első alkalommal. Az esemény mára világméretűvé nőtte ki magát, amelyen mintegy 80 ország vesz részt rendszeresen (egy ország maximum 4 versenyzőt indíthat). Az idén Bakuban megrendezett versenyen a magyar diákok kiváló eredményeket értek el. Tóth Balázs, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanulója, aki korábban a közép-európai olimpián az abszolút első helyen végzett, ezúttal aranyérmet szerzett – írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).


Magyarország eddig egy alkalommal, 1996-ban, Veszprémben adott otthont a versenynek. A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia magyarországi rendezésének külön apropóját adja, hogy 2023-ban lesz a modern számítógép atyja, Neumann János matematikus születésének 120. évfordulója.


Az ITM határozott célja, hogy a munkaerő-piaci igényekhez igazodva egyre több fiatal kezdje meg tanulmányait és szerezzen diplomát informatikai felsőoktatási képzésekben, hosszú távon pedig, egyre többen helyezkedjenek el a digitális szakmákban.


SZTEinfo

Forrás: ITM


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Olasz_BalazsOlasz Balázs - ZMK, előadóművész – klasszikus orgona

Mindig is tudtam, hogy zenész akarok lenni, már ötévesen a rádiót hallgatva operákat énekeltem. Később jött a zongora szeretete. Általános iskolában azt mondtam, hogy zongoraművész leszek, ez annyiban módosult, hogy orgona lett belőle. Békéscsabára jártam zenei konzervatóriumba, és a nyári kurzusok során volt szerencsém Szegeden is zenélni, ekkor szerettem bele a városba. Hogy miért pont Szegedet választottam a zenei pályám szempontjából? Mert ezen az egyetemen nagyon magas színvonalúan tanítanak, és közel van a lakóhelyemhez. Plusz megtalálható a városban az a pezsgés (koncertek sorozata), amire egy zenésznek szüksége van.




Major_AttilaMajor Attila - ZMK, magánének

Azért jöttem erre a szakra, mert itt olyan tanárok tanítanak, akiket nagyra tartok. Maga a szak a tanszékvezető, Temesi Mária tanárnő miatt vonzó, hiszen sok lehetőséget kínál arra, hogy elsősként operában szerepelhessek, ez pedig kezdőként hatalmas lehetőség és megtiszteltetés. A ZMK-n a tanár-diák kapcsolat nagyon szoros, hiszen ez a pálya nagyon tanárfüggő. Én itt megtaláltam Andrejcsik István operaénekes személyében azt a mestert, akivel a legtöbbet tudtam eddig fejlődni.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.