Mellár Tamás a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar professzora február 19-én tartott előadást Az Anti-equilibriumtól az ágens alapú modellezésig, a piaci rendszer Kornai–féle kritikájának aktualitása címmel.
Mellár professzor úr részletesen beszélt az Anti-equilibrium című Kornai-műről, amely az általános egyensúlyelmélet kritikáit fogalmazta meg kitérve az alábbi irreális alapfelvetésekre: súrlódásmentes működés, időszükséglet nélküli alkalmazkodás, tökéletes informáltság, racionális döntéshozatal.
“Valójában nem általános, hanem nagyon is szűk körben érvényes, nagyon speciális elmélettel van dolgunk. Nem érdemes azt kérdeznünk, vajon az egyes feltételek külön-külön ’igazak’-e. Jóformán mindegyikről elmondható: létezik a jelenségnek egy-egy olyan szűkebb osztálya, amelyre nézve a feltevés – legalább megközelítésként – elfogadható. De az egyes, egymástól elkülönített feltevésekről is megállapíthatjuk: mindig marad a jelenségeknek egy olyan el nem hanyagolhatóan széles osztálya, amelyre vonatkozóan még megközelítőleg sem fogadható el az ÁE-iskolai feltevés.” (Kornai [1971] 51. old.)
Kornai 1971-ben publikált könyve óta sok-sok mű foglalkozik az általános egyensúlyelmélet cáfolásával, amelyek között megjelent például az elmélet megalkotójának önbevallása is, 1974-ben.
Mellár professzor az előadása végén bemutatta az ágens alapú modellezésben rejlő előnyöket.
Az előadás diasora ide kattintva letölthető.
A rendezvénysorozat többi előadása is elérhető honlapunkon.
Diplomaosztó ,Európai Unió ,SZTE ,Szegedi Tudományegyetem ,felsőoktatás ,infláció ,klaszter ,kommunikáció ,konvergencia ,közszféra ,liberalizáció ,marketing ,munkanélküliség ,regionális gazdaságfejlesztés ,regionális politika ,regionális versenyképesség ,szervezeti kultúra ,területfejlesztés ,versenyképesség ,versenyszabályozás ,