Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE GTK hírarchívum  --  GTK 2013. Március

Nagy sikerrel zárul a Business Academy

A 2013. február 27-i rendezvényen a hallgatók számos sikeres vállalkozó történetét hallgathatják meg, valamint kérdezhetnek tőlük, beszélgetnének velük kötetlen keretek között.

 

2013. március 07.

A nagy érdeklődésnek köszönhetően a megnyitó kezdete előtt pár perccel már alig lehetett szabad ülőhelyet találni. A "Business Academy - Vállalkozó sikertörénetek a Dél-Alföldön" nevű rendezvényt 9 óra 30 perckor Dr. Vilmányi Márton, a Gazdaságtudományi Kar dékánja nyitotta meg, aki köszöntőjében az aktuális piaci helyzetről és a vállalkozók lehetőségeiről is beszámolt. A következőkben Dr. Imreh Szabolcs helyzetképet vázolt fel. Elmondta, hogy kevés azon vállalatok száma, akik valamilyen versenyelőnyre tettek szert és így tudják folytatni vállalkozásukat. Elmondta, hogy akár a tudásintenzív szektorban, akár a szolgáltatások területén tevékenykedik egy vállalat, egyedi megoldásokat kell kitalálnia, ami valóban nehéz feladat, ezért nagyon nehéz a sikeres vállalkozások közt maradni évek múltán is.

10 órakor Vas Zoltán, a Scriptum Zrt. vezérigazgatója, majd Csapó Gergely, a Realio Kft. ügyvezetője vázolta fel cégük pályáját. Megmutatták a kulcsfontosságú pontokat és helyzeteket, mellyel vállalkozásuk szembesült, valamint elmondták, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük az évek során.

 

A kávészünetet követően Gabnai Csaba, a Brill Hotel és a Brill Bisztró tulajdonosa hihetetlen történetekkel kápráztatta el a jelenlévőket.

A rendezvényt Farkas Pál zárta, aki az Olajgép-Tec Kft. sikereit osztotta meg a hallgatósággal.

 

A rendezvény sokak számára inspirációul szolgált: számos hallgató kiemelte, hogy olyan tanulságos történeteket hallottak, melyek arra sarkallják őket, hogy minél jobban teljesítsenek és később belőlük is jó munkaerő, esetleg vállalkozó válljon.

A program büféebéddel zárult, mely során lehetőség nyílt szakmai konzultációra, illetve személyes kapcsolatok kiépítésére további együttmőködési lehetőségek kialakítása céljából.