Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE GTK hírarchívum  --  GTK 2013. Március

A KPMG munkatársa tartott előadást a GTK-n

kpmg

Március 19-én 18:00-tól került megrendezésre a „Könyvvizsgálat a gyakorlatban” című előadás az MKT Szegedi ISZ szervezésében. Előadónk Rózsai Rezső volt, Magyarország egyik vezető könyvvizsgáló vállalatának munkatársa.

2013. március 25.

Az előadáson sok diák és tanár is részt vett. Rózsai Rezső az előadás első felében többek között bemutatta, hogy mivel is foglalkozik egy könyvvizsgáló, illetve hogy a XXI. században mik voltak a szakma kihívásai, majd ezekre hogyan válaszolt és fejlődött a könyvvizsgálat.


A prezentáció második felében a hallgatók interaktivitására is szükség volt. Előadónk arra volt kíváncsi, hogy mit gondol a közönség, mitől válik valaki jó könyvvizsgálóvá. A kérdésre a hallgatóktól, illetve az oktatóktól is több válasz érkezett, melyek között szerepelt: a tudás, a pontosság, a jó stressz tűrő képesség, a kapcsolatteremtő készség stb. A válaszok jóknak bizonyultak, melyek részletes megvitatásra kerültek.


Az előadás nagyon érdekesnek bizonyult, melyet a részt vevő oktatók, illetve hallgatók is megerősítettek.