Liska Tibor a gazdasági rendszerek legfontosabb kérdéseit originálisan más alapokról közelítette meg, mint korának hazai közgazdászai. Az 1960-1980-as évek magyarországi reformtörekvései lényegében a kétségtelenül hatékonyabb nyugati gazdaság mechanizmusainak, intézményeinek adaptálását célozták. Ezekkel szemben Liska Tibor valamennyi létező gazdasági rendszert rossznak tartotta, egészen új alapokra kívánta helyezni a gazdaságot, s ezzel együtt a társadalmat. Radikális nézeteivel a hazai közgazdaságtudomány mértékadó képviselői minden részletében nem tudtak azonosulni, de széles körű elismerést váltott ki szellemi függetlensége, erkölcsi bátorsága, s nem egy gondolatának mélysége.

 

Alapvetően másként közelítette meg például a piaci viszonyok szükségességének kérdését. Az általánosan elfogadott nézet szerint, az áruviszonyok kiterjesztésének szükségességét a létező tulajdonviszonyok indokolták. Liska szerint viszont az árutermelés, mint a gazdaság egyik lehetséges intézményesítési módja, nem rendelhető hozzá egyik tulajdonformához sem. A piac, vagy ha úgy tetszik az árutermelés, nem az elsajátítás különös rendszere, hanem az információk kezelésének intézményi rendszere.

 

Miközben a piacot napjaink egyedül lehetséges koordináló intézménynek tartotta, s egy pillanatra sem hitt az árutermelés megszűnésében, éles kritika alá vette a tulajdonlásnak minden eddig kialakult rendszerét. Elméleti modelljében egy olyan mechanizmust körvonalai bontakoznak ki, amely biztosítja, hogy mindig az vállalkozó rendelkezik az erőforrásokkal, aki azt a leghatékonyabban tudja működtetni.