Az 1990.évi népszámlálás adatai alapján Magyarországon a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya lényegesen alacsonyabb volt, mint Észak-Európában, és valamelyest alacsonyabb, mint Nyugat-Európa országainak többségében. Az elmaradás értékeléséhez az is hozzátartozik, hogy a korábbi évtizedekhez képest a távolság csökkent a fejlett országokhoz viszonyítva, hiszen a diplomás népesség aránya az elmúlt félévszázadban érzékelhetően nőtt.

 

A felsőoktatásban a gyors fejlődés a kilencvenes évek végén indult meg, és a nettó iskolázási arány az ezredfordulóra érte el a 18százalékot. A kilencvenes évek végére azonban a felsőoktatás eljutott a növekedési lehetőség határához, a felsőoktatás tartalékai (demográfiai hullám, érettségizők számának növekedése stb.) kimerültek. Az egyébként is alulfinanszírozott magyar felsőoktatás olyan mennyiségi fejlődésen ment keresztül, amelyet nem támasztott alá a finanszírozás. 1990 óta a hallgatói létszám háromszorosára nőtt, ám ezt nem követte a finanszírozás, hiszen a bruttó hazai terméknek ugyanolyan hányada jut a felsőoktatásra, mint a kilencvenes évek elején.

 

A megoldásnak feltétlenül egyik fontos eleme lesz annak kiküszöbölése, hogy a közoktatás fejlesztése nélkül történjék egyoldalúan a felsőoktatás kiterjesztése. A távlatos fejlesztés csak a teljes oktatási rendszer harmonikus fejlődése által hozhat valódi és tartós sikert.